Szenzációs hírt kaptak a Forza Horizon 4 tulajdonosai a Series X/S kapcsán
Azok, akik az Xbox Series X, vagy a Series S mellett teszik le a voksukat, egy remek lehetőséget kapnak a Forza Horizon 4 kapcsán.
Remek hírekkel szolgált a Game Rant, miután kiderült, hogy a Forza Horizon 4 tulajdonosai egy nagyszerű lehetőséget kapnak a Series X és Seres S kapcsán. A két új next-gen konzol november 10-én jelenik meg.
A Microsoft mindent megtesz azért, hogy az új Halo hiányának ellenére erősen induljon a két új konzollal, amihez extrákra is szüksége lesz. Az extrák között szerepel az is, hogy a Forza Horizon 4 tulajdonosai ingyenes frissítést kapnak november 10-től.
Sorra jelennek meg az ezzel kapcsolatos megerősítések, és most az autós játékok szerelmesei örülhetnek, ugyanis a Microsoft bejelentette, a Horizon legutóbbi részének optimalizált verzióját ingyenesen kapják meg Series X-re és Series S-re.
Semmilen plusz költségbe nem fog fájni számukra az, hogy elérjék ezt a verziót is, ha már rendelkeznek az Xbox One-ra tervezett változattal. Látván azt, hogy mekkora sikereket ért el a játék, és milyen az érdeklődés az új konzolok iránt, ez még remek bevételi forrás lehet az Xbox számára.
A Forza Horizon optimizált és továbbfejlesztett verziója egy igazi értékmérője lehet a Series X és Series S szempontjából, különösen 4K mellett. Mindkét verziónál új vizuális lehetőségek nyílnak meg, amik rendesen megdobhatják a játék eladását. Mi biztosan azok között lennénk, akik beszereznék a game-t az új konzolokra.
Tekintve, hogy az új SSD is ott van már a két Xboxban, és mekkora nyílt világgal rendelkezik a Forza Horizio 4, egy sokkal „gyorsabb” játékot kaphatunk. Az eredeti kiadáshoz képest messze kisebb lehet a várakozási idő. (liner.hu)