A „bizonyító aktát” Grósz Károly állíttatta össze

Nagy Imre, az 1958. június 16-án kivégzett miniszterelnök élete a XX. évszázad, az egymással is vetélkedő baloldali pártok, szerveződések - a Horthy rendszer és Szálasi uralma alatt egyaránt üldözött - kommunisták, szociáldemokraták és az agrárszocialisták történetének lenyomata volt.

Nagy Imre 1928 márciusában

Bécsbe emigrált, de illegálisan több alkalommal is visszatért Magyarországra.Budapesten illegalitásban vezette a KMP „falusi osztályát”. Szeptembertől a Magyarországi Szocialista Munkáspárt "Parasztok Lapját" vagy a "Testvériség" című újságját szerkesztette, és kiadását irányította társaival, Szemenyei Gy. László újságíróval, Branyiczky Dezsővel. Ebben az időszakban készült el „A magyar mezőgazdaság fejlődési tendenciái” című nagyobb terjedelmű tanulmánya is.1930 február-márciusában jelen volt a KMP II. kongresszusán a Moszkva melletti Aprelevkában, mint küldött. A kongresszuson élesen bírálták, mivel jobboldali, szociáldemokrata jellegű elhajlást mutatott, s ezért Nagy Imre önkritikát gyakorolt.

Nagy Imre nem vette fel a szovjet állampolgárságot

1936. január 8-án Nagy Imrét Kun Béla feljelentése alapján kizárták a pártból, részint felesége magyarországi látogatása miatt, részint mert nem kívánta felvenni a szovjet állampolgárságot. 1936. február 1-jén elbocsátották az Agrárintézetből, innentől fogva három éven keresztül szabadfoglalkozású volt, alkalmi munkákból élt, többek között a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának volt a munkatársa, valamint a moszkvai „Új Hang” című magyar nyelvű folyóirat munkatársaként, a szerkesztőbizottságának tagjaként és állandó cikkírójaként dolgozott.

Később, 1989-ben felmerült az a vád, hogy ebben az időszakban „Vologya” fedőnéven az OGPU, illetve az NKVD ügynökeként tevékenykedett. Azóta bebizonyosodott, hogy az ezt „bizonyító” aktát Grósz Károly állíttatta össze Nagy Imre lejáratása érdekében. (1939. február 3-án megrovással ugyan, de visszavették a pártba.)

Rákosi „csak” a kivégzések sorrendjébe szólt bele...

1940 februárja és 1944 között munkát vállalt a moszkvai Össz-szövetségi Rádióbizottság magyar nyelvű adásának szerkesztőségénél (néha a moszkvai Kossuth rádiónak is szokták nevezni). 1941. július 7-én önkéntesen vonult be katonának, majd a Vörös Hadsereg Főparancsnoksága felderítő osztályának alárendeltségébe került. 1942 februárjában ment vissza a rádióhoz. 1944. szeptember 16-tól felelős szerkesztőként a magyar nyelvű adások munkatársa volt. 1944 szeptemberében kidolgozta az MKP magyarországi általános földreform tervét, október 27-én Nagy Imre Szegedre utazott Gerő Ernővel, Révai Józseffel és Vas Zoltánnal, és nekiláttak a kommunista párt szervezésének.

November 7-én a Központi Vezetőség (röviden KV) tagja lett, majd részt vett a Horthy-féle fegyverszüneti tárgyalásokon. November 29-én a szovjet külügyminisztérium egyik feljegyzése Nagy Imrét már a magyar területen megalakítandó kormány, avagy „felszabadító bizottság” tagjaként említi. „Rákosi Mátyás megígérte az özvegyeknek, majd társainak is: ha egyszer hazajönnek a Szovjetunióból, és hatalomra jutnak, nem ismétlődnek meg a törvénytelenségek! – Csakhogy elhatározásán már ekkor megjelentek az első hajszálrepedések. Például a németek deportálása… Vagy amit Gerőnek írt: ’A Népbíróság felállítása a helyes, de ne Szemenyei Gy. László, az áruló legyen az első, aki lóg, hanem megfelelő nyilas, különben kommunista bosszúnak fog az ítélet kinézni…’ – Itt talán mentség, hogy csak a kivégzések sorrendjébe szólt bele. Ám honnan tudta, mi lesz – az állítólagos áruló és provokátor – Szemenyei ítélete? Fogadalmának már születése pillanatában voltak kibúvói…” olvasható Pünkösti könyvében. (Pünkösti Árpád: Rákosi a hatalomért /1945-1948/, I. fejezet, 1992.)

Gerő és Rákosi után Kádár János következett

Szemenyei Gy. László sorsáról, aki Rákosi Mátyással és sok kommunistával, szociáldemokratával és a szintén Szegeden bebörtönzött hungarista vezetővel több éven át raboskodott együtt (Rákosi Szovjetunióba történő kiengedése után is) a Rákosi-Gerő levelekből, a két politikus egymással folytatott vitájából ismerhetünk néhány részletet, melyet a fentiekben már idéztem Pünkösti Árpád könyvéből. – Szemenyei Gy. Lászlót ha az elsők között nem is, de a Rákosi Mátyás által vezetett leszámolások során már 1945 nyarán kivégezték.

Szemenyei Gy. László leánya családját 1948-ban osztályidegenként internálták, férje két üzletét - a Budapest VI. kerületi Aradi utcában és a IX. kerületi Üllői úton lévő cipőboltokat - államosították, a II. kerületi hűvösvölgyi, Ady Endre utcában lévő házukat állami kezelésbe vették, oda az 1954-es Budapestre történő visszaengedésük után sem térhettek vissza. Unokáját – Szemenyei-Kiss Tamás újságírót – először 1968-ban ítélték egy év börtönbüntetésre sajtó útján elkövetett izgatás miatt, majd 1971-ben hét év fegyházban letöltendő börtönbüntetést kapott, a Budapesti Katonai Ügyészség vádja szerint a NATO-tagállam, az NSZK javára végzett „kémkedésért”.

Szemenyei Gy. László lánya hosszú ideig tartó éhezés és folyadék-felvételi problémák után 2013. május 26-án, este 21 óra 20 perckor halt meg Budapesten, a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. (A halála idején és a jelzett napon, a halál előtti órákban a kórházi osztályon szakorvos nem volt jelen, a betegek és haldoklók ellátását egy rezidens orvosra, valamint egy nővérhelyettesítő ápolóra bízták, akik keringésleállást és fulladást állapítottak meg a halál okaként.) Öt nappal később, május 31-én, holttestét elhamvasztották.

Kollár Erzsébet / Pünkösti Árpád,
a Szemenyei-családra vonatkozó iratai

Forrás:
Magyar Királyi Belügyminisztérium VII. Közbiztonsági Osztálya
Pünkösti Árpád: Rákosi útja a hatalomig, 1945-1948
Budapest Főváros Levéltára
OSZK Kézirattár, (Szemenyei cikkek, iratok)
Politikatörténeti Alapítvány és Politikatörténeti Intézet, 749 jelz. fond
Bajcsy-Zsilinszky Kórház, halotti zárójelentés, 2013. május 26.
Magyar Országos Levéltár (2001-től átvett Szemenyei-iratok)