h i r d e t é s

Szijjártó és Orbán is őszinte volt arról, miként zsákmányolja ki a kormány a magyar dolgozókat

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó és Orbán is őszinte volt arról, miként zsákmányolja ki a kormány a magyar dolgozókat

2019. május 27. - 07:08

Olyan mondatok után, amiket Szijjártó Péter csütörtökön és Orbán Viktor pénteken a magyar kormány nevében mondott, lemondásnak kéne jönnie, vagy könnygázfelhőnek a Kossuth téren miután a felháborodott dolgozók kifejezik a dühüket. - írja a merce.hu.

Ezek a mondatok pedig nem az ellenzék álhírei, bár az MTI később közölte – most már másodszorra felülírva magát a kormányzat érdekében -, hogy ezek a mondatok nem is így hangzottak el, azért idézzük az MTI első tudósítását Szijjártó mondatairól:

A kormányok feladata a bérek alacsonyan tartásával a nagyvállalatok számára a versenyképesség megteremtése. Szerinte ez azért fontos mert az európai gazdaságok is óriási technológiai innovációk, forradalom előtt állnak, ezért azután nem engedhetik meg maguknak azt, hogy a „versenyképességet” a túl magas fizetések lenyomják.

Majd amikor ezeket a mondatokat visszaszívatták az MTI-vel, jött Orbán és ezt mondta a Bildnek: a rabszolgatörvényre azért volt szükség, mert Magyarországnak további befektetésekre van szüksége, akár Németországból.

Persze ezek a mondatok több szempontból is hazugságok. A versenyképességet ugyanis nemcsak a dolgozók kizsákmányolásával lehet növelni, hanem például a korrupció csökkentésével, a jogállam megerősítésével, az oligarchák rendszerének felszámolásával.

Másrészt pedig az innováció és technológiai forradalom előtt, azaz a robotizáció kora előtt, amiről Szijjártó beszél, egy demokráciának nem a kizsákmányolás, hanem pont a választók, a dolgozók jövőjének megvédése lenne a feladata. Nem az alacsony bérek lenne a feladat, hanem olyan politika kidolgozása, amely minél többet próbál a jólétből, vagy legalább ha jólét nincs, a mostani megélhetésükből megtartani az embereknek.

De hát Szijjártó mondata önleleplezés, amiről mi itt a Mércén már régóta írunk. Önleleplezés, hogy nincs itt szó a nép megvédéséről, nem, itt a nép kiárusításáról van szó a nagycégek felé, hogy az ezért kapott pénzt és hatalmat a rendszerük fenntartására használják a Fideszesek.

Nem véletlen a 9 százalékos, egykulcsos társasági adó. A társasági adót két éve csökkentette a kormány a nagy multiknak 19-ről 9 százalékra, míg a kis- és közepes vállalkozásoknak 10-ről 9 százalékra. Ez azt jelenti, hogy míg a személyek jövedelmük után ma egységesen 15, a nagy cégek csupán 9 százalékot adóznak. És ne felejtsük el az SZJA-mentességet sem, például a negyedik gyerek után járót, amellyel pont a leggazdagabbak vehetik ki a legtöbb pénzt, hiszen az a tőkejövedelmekre is 0 százalékos adókulcsot ad.

Vagy ott van a nagy multiknak adott adókedvezmények sora. A gazdasági szabadságharc jegyében a 2010 és 2018 között regnáló magyar kormány kétszer annyi vissza nem térítendő támogatást adott a nagy multiknak, mint az előző 8 évben a szocialista-liberális kormányok. És akkor a TAO-ról és más adókedvezményekről ne is beszéljünk, aminek következtében az előző bekezdésben említett társasági adóból effektíve 3-4 százalékot fizetnek csupán meg a nagy cégek. Miközben a kis- és középvállalkozásoknak kétszer, a magánszemélyeknek pedig háromszor több adót kell fizetniük.

És akkor beszélhetnénk még arról, hogy hiába az Európai Bíróság döntése, nem akaródzik a devizahiteleseket képviselnie a magyar államnak a bankokkal szemben, miközben 2010 után hiába ígérte a kormány a banki adóval például a bankok állítólagos extra profitjának megadóztatását, valójában ez a fogyasztókon csattant. Nálunk a legnagyobb a bankolás költsége az egész unióban, és ez kifejezetten az alacsony jövedelmüket érinti a legrosszabbul.

Emlékezhetünk a Suzuki jogellenes fellépésére a gyárban alakuló szakszervezettel szemben, a Miskolcon karámba terelt munkavállalókra, és a Hankook vagy az Audi furcsa fellépéseire is. Sőt ezen a héten arról érkeztek hírek, hogy mind az Audinál, mind a Hankooknál nem annyira akarja betartani a munkáltató a megkötött egyezséget.

A kormány válasza pedig nem az, hogy fellép a „keményen dolgozó kisemberek” védelmében, hanem széttárja a karját, és közli, nem akar beavatkozni a gazdaság működésébe.

Hol van itt a nép képviselete? Itt a nagytőke képviselete van, a kizsákmányolás politikája, és Szijjártó és Orbán ezt vallotta be.

Jön vajon a lemondás? Jön a tüntetés, vagy legalább egy minimális büntetés az EP-választásokon?

Ha ezek nem is jönnek, legalább annyi jöjjön, hogy ne maradjon a kizsákmányolás őszintesége, amit Szijjártó elkövetett titokban. Küldjétek el Szijjártó mondatait a fideszes ismerősöknek, megéri-e ilyen áron a Fideszre szavazni?

merce.hu