h i r d e t é s

Szijjártó magával viszi a gyerekét a terrorba, és még 3 meghökkentő eset

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó magával viszi a gyerekét a terrorba, és még 3 meghökkentő eset

2016. július 27. - 11:27
0 komment

Érthetetlen világban élnünk - írja a B1 Blog.

Fotó: MTI via b1.blog.hu

1. Történik például egy ámokfutás Münchenben, ahol síita vallású az elkövető, tehát definíció szerint nem lehet a szunnita dzsihádista. Szijjártó külügyminiszter ebből azt következteti, hogy a dzsihádista terror már Magyarországra is elért, már Magyarország is veszélyben, noha

  • az eset Münchenben történt,
  • nem terrorakció volt, hanem ámokfutás,
  • kifejezetten bevándorlókat ölt, köztük egy magyart,
  • és nem is dzsihádista volt az elkövető.

Ráadásul Magyarországon olyan nagy a terrorveszély, hogy sajtótájékoztatót tartanikiviszi magával az utcára a kisgyerekét is.

Gyerekeket, az utcára, a jelenlegi terrorveszélyes helyzetben, a merényletektől hemzsegő világba!

Hát miféle ember az ilyen?

Hacsak nem Szijjártó közmondásos diplomáciai ravaszságával van dolgunk.

2. Orbán miniszterelnök még ennél is ravaszabb, ő már egyenesen három gyerekék vitte magával a hanyatló Nyugatra. Majd a Keleti-Kárpátok géniusza a Keleti-Kárpátokban elővezette éves szokásos lózungjait a Nyugat pusztulásáról, haláláról, bukásáról. Könnyen megy neki, ezt tolja már bő évtizede, a hallgatóság meg hálás, hogy egyáltalán szóba állnak vele, és nem fütyüli ki, hogy a jóslata eddig mindig megcáfolódott: a Nyugat elvan azóta is.

Annyira, hogy még Orbánnak is van igaza: a jelenlegi magyar fiatalok valóban magasabb életnívóra számíthatnak, mint a szüleik. A miniszterelnök már csak azt felejtette el hozzátenni, hogy már persze csak abban az esetben, ha elmennek Nyugatra dolgozni.

Lehet, persze, hogy egyszer valóban összeomlik, és akkor Orbán elmondhatja, hogy lám, igaza volt. Várni kell még rá néhány 100 évet, de

Orbán türelmes.

Nem zavarják az ellentmondások:

  • egyszerre követeli a többség elvének betartását és elvetését;
  • egyszerre akar közös hadsereget és az uniós hatáskörök csökkentését a tagállamiak javára.

Ha Orbán nem járul hozzá Brüsszel hatalmának bővítéséhez, a szorosabb unióhoz, a "több Európához", akkor vajon

ki irányítaná a közös hadsereget?

3. Fritz Tamás valamikori politológus, jelenlegi kormánynyalonc a kormánylapban az ellenzék morális hazaárulásáról cikkezik. Az MSZP, az Együtt, a DK és az LMP EP-képviselői ugyanis megszavaztak egy határozatot arról, hogy a renitens tagállamokat meg lehessen büntetni. Pedig Fritz szerint nekik tudniuk kellett volna, hogy a magyar kormány éppen mit készül elkövetni, ezért hát erkölcsi értelemben hazaárulók.

Értik? Ezután a tolvaj joggal védekezhet azzal, hogy nem is ő a bűnös, hanem akik próbáltak keretet szabni az ő tevékenységének, mert jó előre bejelentette, mit készül tenni.


Fotó: MTI

4. Még szerencse, hogy Magyarországon tolvajlás szóba se jöhet, pláne nem korrupciós típusú, mert

Kósa frakcióvezető volt szíves közölni, hogy a Fidesz időközben felszámolta a korrupciót.

Az biztos csak érzékcsalódás, ha azt látjuk, hogy

  • Magyarországon állami megrendelést csak a Fideszhez kötődő üzleti körök kapnak,
  • a politikusok viharos gyorsasággal gyarapodnak, nem győzik frissíteni a vagyonnyilatkozatukat, egy idő után - mint Orbán - már fel is adják a reménytelen küzdelmet,
  • egész üzlet- és iparágakat nyúlnak le maguknak,
  • a kormányfő személye körüli propagandaminiszterről most már heti rendszerességgel közli valamelyik köztörvényes bűnöző, hogy mennyivel vesztegette meg, tessék őt is mellé zárni.

De Kósa szerint megszűnt a korrupció. Persze az is lehet, hogy ügyészségi statisztikákból dolgozik. Mert aszerint valóban nincs korrupció Magyarországon. Hiszen ha volna, akkor eljárások tömegét kellett volna már indítaniuk, nem?

Hacsak nem úgy számolták fel a korrupciót, ahogy megbukott a Nyugat, vagy terrorveszély van Magyarországon.

Alapélményünk már nem az elidegenedés, hanem a zavarodottság.

Az nem lehet, hogy ők és mi ugyanabban a világban élünk. Alapos a gyanú, hogy a Fidesz már átkerült valamelyik párhuzamos valóságba, és csak sajtótájékoztatókat tartani jár vissza a miénkbe.

b1.blog.hu