Tóth Csaba Tibor írt (ezzel a címmel) indulattól fűtött cikket a Mércébe.
A lapot időszakonként olvasom, színvonalasnak tartom. Ez a cikk a kivétel. Nem is nagyon értem. Se az indulatot, se az érvelést, se a mondandót alátámasztani hivatott kapcsolódási pontokat.

Mindenek előtt, a szerző kronológiája kissé hiányos: ellenkező előjellel ugyan, de először Orbán kapcsolta össze a Capitolium ostromát egy hazai eseménnyel, a 2006-os zavargásokkal, mondván, hogy ezt, és amazt is a baloldal szervezte. 
Mely 2006-os esemény, természetesen nem Orbán olvasatában, hanem a történteknek megfelelően rögtön össze is kapcsolja a zavargásokat szervező Orbánt a Capitolium ostromával. Mindkét esemény célja ugyanaz volt: az állam törvényes működésének megzavarása. A TV-székház felgyújtása, a későbbi kordonbontás, melyet Orbán, mint a Köztársaság szolgálatára és védelmére felesküdött parlamenti képviselő saját kezűleg hajtott végre, semmiben, módszereiben, eszközeiben, céljában sem különbözött a Capitolium ostromától, melyre Trump biztatta fel, küldte (a választási rendszerbe, az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom folyamatos rombolása után) elvakult híveit, több havi (mondjuk négyéves) hergelés záróakkordjaként. Miközben az efféle zavargások megelőzésére, leküzdésére az Államok elnökeként egyes szám első személyben felelős (lenne). Ehelyett további zavargásokra biztatja híveit szerte az Államokban. Szerintem ismerős! Szerintem a párhuzam ordító!

És akkor most nem térek ki, a kopasz és nem kopasz verőlegények akcióira a budapesti, csakúgy, mint néhány amerikai választási Iroda, illetve szavazókör előtt, békés tüntetéseken itt és ott, a Pride-okon, és így tovább. Nem térek most ki Orbán és Trump működésének szintén egyértelmű azonosságaira sem (és, ha már, akkor ide vehetjük Netanjáhút is)

Inkább arról, hogy a szerző szerint mindezzel az ellenzék ássa az árkot. A megjegyzés túlzó pontatlansága, miszerint "Orbán Viktor legfőbb politikai szövetségese Donald Trump volt", nem teszi önmagában
kérdésessé az ügyben megszólaló, és a szerző által idézett Kocsis-Cake félelmeit. Attól való félelmeit, hogy egy esetleg elvesztett 2022. évi választás után Orbán hasonlóan fog fellépni. Ez ellen a félelem ellen, melynek jogosságát Orbán általános működése és habitusa mellett korábbi események is valószínűsítenek, nem érv, hogy várjuk meg először a választásokat! Ahhoz sincs sok köze, hogy a szerző szerint úgysem fog nyerni az ellenzék. Továbbá ahhoz sem, hogy az ellenzék szemérmesen kerüli a menekültkérdéssel kapcsolatos elképzelései megfogalmazását, illetve, hogy a kerítést nem óhajtja lebontani. (Mely megjegyzése a szerzőnek sajnálatosan igaz. Csak éppen nem tartozik a tárgyhoz.)

Csakúgy, mint annak sem, hogy milyen programja van, vagy nincs a különféle ellenzéki pártoknak. (Az más kérdés, hogy ideje lenne előrukkolni vele!)

Az egyetlen témába vágó tétel, amiben egyetértek a szerzővel, és magam is fölösleges, ráadásul üres, mert betarthatatlan fenyegetésről van szó (nevezhetjük éppen hergelésnek is), néhány olyan ellenzéki
megnyilvánulás, mely az alkotmányos rendbe be nem férő elszámoltatásokról hangzik el. Kétségtelen, hogy bárkit bármiért felelősségre vonni csak a törvények betartásával lehet majd (vagy lehetne), és mivel a törvényeket ebben az országban tíz éve Orbán Viktor hozza meg, ő garantálhatóan nem lesz felelősségre vonható.
(Kivéve, ha súlyos hibát vét a tárgyban. Ami nem várható.) Legföljebb néhány kis hal. Mert az ellenkezőért forradalomra lenne szükség.

Program helyett rámutatni a párhuzamokra, nem elég. De nem rámutatni a párhuzamokra: felelőtlenség! Magam sem vagyok híve a gyűlölködő, megosztó politizálásnak. De a szerző itt, keverve a szezont a fazonnal, a hergelőt a hergelttel, alaposan mellé lőtt.