A Párbeszéd arra szólítja fel Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökét, hogy hivatalból indítson titokfelügyeleti eljárást az autópálya-koncessziók tíz évre titkosított háttérszámításainak ügyében.
Kapkodva írthatták ki a hazai gyorsforgalmi utak 35 évre koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzést. Azt sem tudni, hogy ki a frissen létrehozott, honlappal sem rendelkező koncessziós iroda vezetője, mert ahány dokumentum, annyi név. - írja a Szabad Európa
A gödöllői mérnökségünk szakemberei kedd délelőtt az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 21-es kilométerszelvény környékén dolgoztak, amikor a kollégáinkat és a munkaterületet biztosító energiaelnyelő berendezésünknek ütközött egy személyautó. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki.
Megerősítették a szibériai hatóságok, hogy vizsgálatot indítottak a Szibériában újonnan megjelent „Csontok útja” kapcsán, mely elnevezés onnan érkezett, hogy a kelet-szibériai Irkutszk régióban emberhez tartozó koponyát és csontokat fedeztek fel az autópályán.
Elkezdődött az M81-es főút tervezése, amely az új komáromi Duna-hídtól az M1 és az M7 érintésével teremt négysávos kapcsolatot a szintén előkészületben lévő M8 autóútig - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Székesfehérváron.
Kedden és szerdán sávelhúzásos terelést építenek ki az M1-es autópálya Tatabánya és Óbarok közötti szakaszán, majd május végéig felújítják a burkolatot - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.