2016-ban összesen 2007 milliárd forint összegben írtak ki közbeszerzéseket Magyarországon és idén annyira pörögnek fel az uniós pályázatok, hogy már az első félévben megközelítette (1800 milliárd forint) ezt az összeget az új kiírások volumene.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 6,5 millió forintra bírságolta a MagNet Bankot, melynek szeptember végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket - közölte honlapján a jegybank. - írja a profitline.hu.
Létrejött a bérmegállapodás a BKV-nál a szakszervezetekkel, az erről szóló dokumentumot várhatóan kedden írják alá – jelentette be Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján. - írja a pestisracok.hu.
Megtévesztő étrend-kiegészítő- és gyógyszerreklámok miatt bírságolt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a jogsértésért összesen több mint 38 millió forint bírságot szabtak ki több cégre - közölte a versenyhivatal az MTI-vel hétfőn. - írja a nepszava.hu.
Súlyosbító tényezőként értékelte Kövér László házelnök, hogy keresztnevén szólította meg az MSZP a köztársasági elnököt hétfőn a parlamentben, miközben Kunhalmi Ágnes a CEU ellehetetlenítését célzó törvényről beszélt. - írja a Magyar Nemzet.
Egész elképesztő példák szerepelnek a közfoglalkoztatási programok tavalyi ellenőrzésének összefoglalójában: volt, aki az önkormányzaté helyett egy ismerős földjét műveltette a közmunkásokkal, de volt olyan eset is, amikor valaki az apja helyett járt be a munkába - Napi.hu.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy Riad Naboulsi, libanoni származású üzletember közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Wassim Sajt Kft., a Bábel Sajt Kft. és a Dráva Tej Kft. felett - írja a napi.hu.
A közlekedési bírságokat, a hiteltartozásokat és a mobiltelefonszámlát fizetik be a leginkább késve a magyarok, míg a legkevésbé az adók befizetésével maradnak el - derült ki az Intrum Justitia kutatásából - írja a napi.hu.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) 4 millió forintra bírságolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatalát az irodabuszok beszerzésére kiírt nyílt közbeszerzés értékelésekor elkövetett jogsértés miatt - a határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.
A normál büntetési tételek többszörösét fizetheti Ausztriában az, aki a magas légszennyezettség miatti sebességkorlátozó jelzéseket figyelmen kívül hagyja - közölte a Magyar Autóklub nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályának vezetője, Kicsinyné Pulay Kornélia.
A Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. jogsértő módon reklámozta Pepsi Funball promócióját, mert a nem tudta biztosítani a garantált ajándékként ígért Pepsi Funball labdát az akció teljes időtartama alatt - közölte a GVH, amely 40 millió forint bírságot is kiszabott a cégre.