Az egekbe szökő energiaárak és az igencsak szélsőségesen változó időjárási körülmények sem lehetnek akadályai annak, hogy idén is kinyisson a Városligeti Műjégpálya a nagyközönség számára. A nagy kérdés az, hogy fenntartható lesz-e a működésük.
A Társaság nyomatékosan kéri a gépjárművezetőket, valamint a járdán kerékpározókat, hogy munkatársaik testi épsége és a biztonságos feladatellátás érdekében a munkaterületek mellett fokozott figyelemmel, körültekintően haladjanak el!
Nemrég ismét átnézték és közzétették azokat a számviteli beszámolókat, amelyek az ügyvédi irodákhoz kapcsolódnak. Ennek alapján meg lehetne határozni, hogy melyek a legnépszerűbbek, azonban van több befolyásoló tényező, ami erre hatással van. Mivel a lista folyamatosan változik, így most azt a helyet mutatjuk be, amelyet jelenleg a legtöbben keresnek fel.
Az FKF kukásautói pénteken a megszokott rend szerint minden telephelyről kivonultak, hogy begyűjtsék a hulladékot Budapesten. Az elmaradást az alábbiak szerint fogják bepótolni a Budapesti Közművek munkatársai.
A korábbi városarculati és fesztiválszervező cégekből lett Budapest Brand vezetője, Faix Csaba a Napi.hu értesülésére reagálva elmondta az atv.hu-nak, hogy az idén a főváros nem rendez karácsonyi vásárt, mert már nincs elég idő a rendezvény előkészítésére.
A Társaság kiemelten kéri a gépjárművezetőket, valamint a járdán kerékpározókat, hogy közfeladatot ellátó munkatársaik testi épségének védelme, és a biztonságos feladatellátás érdekében a munkaterületek mellett fokozott figyelemmel, körültekintően közlekedjenek!
Ma délelőtt emelik ki a Duna belvárosi szakaszán talált második világháborús bombát; a Lánchíd és az Erzsébet híd között végzendő tűzszerészi munkálatok miatt a tömegközlekedést is érintő forgalmi korlátozások lépnek életbe több kerületben; a terület kiürítése több I. kerületi ingatlant is érint.
Az egyre forróbb nyarak Budapest növényzetében is változást hozhatnak, a vízigényes fajták eltűnhetnek, fenyő talán csak az Alpokalján marad. De volna megoldás – vélekedett az InfoRádióban Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész.
Az Orbán-kormány-nagyon készült rá, Rogán Antal ezt ígérte Európa legnagyobbjának, Kovács Zoltán szerint lemondani többe került volna, mint megtartani, a múlt heti halasztás miatt pedig hatalmas felháborodásra kirúgták az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőit.
Az idei Sziget véget ért: elnémultak a hangfalak, kihunytak a fények, a szigetlakók is sátrat bontottak. A BKM munkatársai eddig több mint 11 tonna üveget és 125 tonna kommunális hulladékot szállítottak el a naponta ürített, összesen 750 FKF-es hulladékgyűjtő konténerből a fesztivál alatt.
Ha egy önkormányzat nem tudja fenntartani a helyi közösségi közlekedést, akkor az állam „végső menedékes helyi személyszállító közszolgáltatót” jelölhet ki. Az erre vonatkozó módosítás a 2023-as költségvetést megalapozó törvényhez az utolsó pillanatban benyújtott, csaknem százoldalas kormánypárti javaslatcsomagba került bele.