A fővárosi startup ökoszisztéma teljes becsült értéke egy év alatt mintegy másfélszeresére, 200 milliárd forint fölé nőtt a Global Startup Ecosystem Report legfrissebb elemzése szerint. Budapest ezzel megerősítette helyét a feltörekvő startup ökoszisztémák legjobbjai között. A jelentés fontos eredményként emeli ki, hogy a kezdeményező állami szerepvállalásnak is köszönhetően az elmúlt években jelentős mennyiségű korai befektetés jutott a kezdő vállalkozásokhoz - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.
A Blaha Lujza téri forgalomkorlátozások feloldása után, hétfőtől változnak az egyirányúsítások a Belső-Erzsébetvárosban: az autósok nem használhatják teljes hosszában a Wesselényi utcát és a Dohány utcát a Kiskörút, valamint a Nagykörút között.
"Kizökkent az idő! Konferenciát tartottak Budapest belvárosában, mégpedig a CEU épületében, a Nádor utcában." - jelentette ki Orbán Viktor Az elüldözött egyetem Budapesten (Szamizdat 13.) című, a miniszterelnöki honlapon szombaton megjelent írásában.
Az eredetileg tervezettnél hamarabb, szombattól ismét bővített forgalmi kapacitással használhatják a fővárosban a Rákóczi út-Nagykörút csomópontot az autóval közlekedők, hétfő hajnalban pedig visszaáll a villamosbarát körúti lámpaprogram - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A belföldi népességmozgás évek óta nagyjából állandónak tekinthető iránya és mértéke is megváltozott az elmúlt évben. 2020-ban összességében kevesebben kerestek új állandó lakóhelyet, a városok vándorlási mérlege negatív volt, míg a községek népességvonzó ereje tovább nőtt. A legnépszerűbb megyék Pest, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Somogy voltak. Szakértők most a KSH népmozgalmi adatai alapján vizsgálja az ingatlanpiac változásait.
Kihelyezték a reményről és kiútkereséről szóló, Álljon meg egy novellára! című pályázat húsz nyertes történetét a legforgalmasabb fővárosi busz- és villamosmegállókban, az elbeszélések idén először egy QR-kód segítségével önálló életre kelnek a virtuális térben - olvasható a pályázat kiírói által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Két újabb étterem, az Essencia és a Salt is Michelin-csillagot nyert a budapesti Michelin-kalauz csütörtöktől elérhető, legfrissebb kiadása szerint, amelynek kritikusai hat új étteremmel egészítették ki az ajánlott helyek listáját is.
Most a társasház normális lakóitól kapott levelet a Humen melegmagazin szerkesztősége, amelytől augusztus elején a ház „őslakóinak” nevében azt kérte valaki: távolítsák el a szivárványos zászlót az épület ablakából – írja a Hvg.hu.
Annak ellenére, hogy sok fodrászszalonban vállalnak már férfi hajvágást is az ott dolgozók, a helyiségek kialakítása során inkább általában a finom színek, és csajos kiegészítők szoktak a jellemzőek lenni. Természetesen a hajvágás minőségét nem befolyásolja mindez, ám valljuk be, nem feltétlen érzi magát minden férfi kényelmesen egy ilyen környezetben. Szerencsére manapság már egy barber shopba is mehetnek az urak akkor, ha igazán divatos és stílusos frizurára vágynak. Egy borbély szalonban azonban nem csak a haj lehet profi kezekben, hanem a szakáll és a bajusz is!
A 12 milliárdos célzott támogatás benne van a 2021-es és a 2022-es költségvetési törvényben is, a kabinet tehát azzal, hogy nem fizet, nem hajtja végre az Országgyűlés által elfogadott törvényt.