Októberben eljön az igazság pillanata az önkormányzatok számára, a megugrott rezsi miatt a szegényebbekre csőd vár, ha az állam nem dob nekik pénzügyi mentőövet, a gazdagabbaknak pedig durva takarékossági intézkedéseket kell bevezetniük.
Az energiakrízis miatt idén télen a korábbinál jóval többen fűthetnek tűzifával. Emiatt a kormány többek között kiszélesítette azoknak az erdőknek a körét, ahol ilyen célból tarvágást lehet végrehajtani, valamint múlt héten bejelentette, hogy ársapkát vezetnek be a tűzifa árára, illetve mindenkinek biztosítják 10 köbméter fűtésre való megvásárlását. Ugyan Magyarország területének ötödét erdők borítják, attól még egyáltalán nem biztos, hogy bővelkedni fogunk tűzifában a télen. Utánajártunk, milyen akadályai lehetnek a fakitermelés növelésének.
Jelentősen visszafogták földgáz-fogyasztásukat a holland hajtató kertészetek az idei év első hat hónapjában. A holland statiszikai hivatal szerint az üvegházak az első félévben közel 23%-kal kevesebb gázt használtak fel, mint egy évvel korábban.
"Az ársapkák betöltötték a szerepüket, de mivel az energiaválság még tart, és az árak egyre emelkednek," előbb-utóbb ki kell vezetni őket, mondta a gazdaságfejlesztésért felelős miniszter az Inforádió Aréna című műsorában.
Ma elkezdődött az idei tanév, ám nem mindenhol nyit ki az iskola. A hajdúvidi általános iskolába járó gyerekek szüleit néhány nappal ezelőtt értesítette a tankerület, hogy a növekvő energiárak miatt idén nem indul el a tanítás az intézményben.
Az elmúlt fél évben a jegybanki kamatemelések jelentősen feltornázták a lakáshitelek árát: az új kölcsönöknél 30 százalékkal nőttek a törlesztőrészletek. A Bank360.hu kalkulációi alapján egy 20 millió forintos lakáshitel csaknem 10 millió forinttal többe kerül most, mint februárban.
Az élelmiszerárak drágulása miatt rengeteg magyar háztartás kényszerül arra, hogy faragjon a kiadásain a boltokban. A nehéz gazdasági helyzet és az infláció miatt további áremelkedésre lehet számítani, a Portfolio most előrevetítette, hogy változhat a vásárlási attitűd idehaza.
A jegybank egy hónapon belüli három nagy kamatemelésére már a harmadik hullámban válaszoltak a bankok. Augusztus elejétől több nagy pénzintézet is drágított a hitelein, ami után a lakáskölcsönt már csak elvétve lehet kapni 8 százalékos THM alatt - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Az elmúlt évek sebeket ejtettek a bevásárlóközpontokon, de ennek ellenére köszönik, jól vannak, legalábbis ezt mutatja, hogy az elkövetkező időszakban semmilyen áramkorlátozást nem akarnak bevezetni – nyilatkozta a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének tőtitkára. Balatoni Judit tájékoztatása szerint arra viszont fel kell készülni, hogy egyre több komplexumban kell majd fizetni a mosdó használatáért - írja az Index.hu.
A műtrágya, az üzemanyag, a gáz és az áram drágulása, valamint az emelkedő kamatok idén is negatív hatással lesznek a friss piaci termékekre – mondta el Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ elnöke a vállalat sajtóeseményén, amit a HVG ismertetett.