Április 6-án az országos döntőnek immár 8 éve otthont adó esztergomi TSZC Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskolája falain belül tartották meg a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének (OSZTV) iparos részét.
A katolikus egyház, a Magyar Nemzeti Múzeum és Esztergom közösen kérelmezte az esztergomi Várnegyed Nemzeti Emlékhellyé nyilvánítását – egyebek közt erről is tárgyalt márciusban Romanek Etelka polgármester Dr. Erdő Péter bíborossal.
Március 8-án, ünnepélyes keretek között írták alá Esztergom és a Pázmány Péter egyetem együttműködési megállapodását, melynek célja, hogy a fiatal régészek, kutatók egyre nagyobb számban és intenzitással kapcsolódjanak be Esztergom kulturális és tudományos életébe.
Tavaly novemberében Esztergomban is elindult a Vállalkozz Sikeresen képzés, melynek elsődleges célja, hogy egy előadássorozat keretein belül, tapasztalt és jól képzett előadók, megfelelő tudást adjanak át azoknak a nőknek, akik vállalkozásba szeretnének kezdeni.
Február 28-án megtartották a Szentgyörgymezői Olvasókör felújítási munkálatai első fázisának befejezéséről szóló ünnepséget.
megtekintésA Művelődés Házában 2016. március 11-én (péntek) 12.30 órakor és 15.00 órakor ingyenes vetítés diákok részére, melyre az osztályok jelentkezését várjuk a következő telefonszámokon: 33/313-888, 33/501-175.