Mivel az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Uniónak és Horst Seehofer Keresztényszociális Uniójának is csak vesztesége származna a jelenlegi koalíciós válság további súlyosbodásából, illetve a kormány esetleges széteséséből, végül sikerül majd valamilyen kompromisszumos megoldást találnia a két félnek - véli Erik Nielsen, az UniCredit vezető közgazdásza. - írja a portfolio.hu.
Vegyes képet mutatott a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem tavaly az Európai Unióban: a szexuális kisebbségek egyenlőségének terén például történtek előrelépések, a diszkrimináció ugyanakkor továbbra is jelen van a társadalmakban - írta csütörtökön közzétett éves jelentésében az EU alapjogi ügynöksége (FRA).
Egy ide, egy oda. Azaz Olaszországban befutottak a populisták, Szlovéniában viszont vereséggel felérő győzelmet arattak, pedig nekik a magyar kormányfő nagyon is tevőleges segítséget nyújtott. - írja a b1.blog.hu.
Legkésőbb 2023 végére el kell készülnie a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalnak - mondta a Pekingben tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken telefonon nyilatkozva.
A házastárs fogalma az uniós állampolgárok és családtagjaik szabad tartózkodáshoz való joga vonatkozásában érvényes az azonos nemű házastársakra is - ismertette döntését az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága kedden.
Magyarországnak továbbra sem áll szándékában részt venni az Európai Ügyészség létrehozásával megvalósuló megerősített együttműködésben, az álláspont esetleges felülvizsgálata jelenleg nincs napirenden - közölte Trócsányi László az EU-tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek luxembourgi tanácskozását követően az MTI-vel hétfőn.
Niedermüller Péter, a párt alelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón a 24.hu cikkére reagált, amely szerint az Európai Bizottság az uniós támogatások egy részének megvonását javasolja, ami körülbelül 100-150 milliárd forintos büntetést jelenthet Magyarország számára.
Jelentős hatással lehet az Egyesült Államokból Magyarországra irányuló importra az Európai Unió legújabb döntése. Az USA által kivetett, elsősorban acél- és alumíniumárukra vonatkozó védővámokra válaszul Brüsszel hasonló mértékű terhek bevezetéséről döntött.
Az unió kohéziós alapjából 265 millió eurót (mintegy 82 milliárd forint) fordíthat Magyarország a Budapesttől a román határig tartó M4-es autópálya új szakaszának kiépítésére - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
A mai hivatalos washingtoni látogatással és az amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszéléssel megerősítjük, hogy “Magyarország nem kíván az Egyesült Államokat hisztérikusan bíráló európai kórus tagjává válni” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban az MTI-nek, mielőtt amerikai kollégájával találkozott. - írja a huppa.hu.
Riasztó az Európai Unió soros elnökségét betöltő Bulgária migrációs javaslata, amely újra a bevándorlók kötelező elosztásán alapul, ráadásul olyasmit sugall, ami rendkívüli veszélyt jelent Európa számára - jelentette ki Szijjártó Péter az uniós tagállamok hétfői brüsszeli külügyminiszteri ülésének szünetében.
Magyarország egyértelmű álláspontja szerint olyan méltányos megállapodásra kell jutni Londonnal a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokon, amely biztosítja egyrészt, hogy Európa versenyképessége nem romlik tovább, másrészt azt is, hogy a kontinens biztonsága fennmarad - mondta csütörtökön Londonban Szijjártó Péter.
Az Európai Bizottság felszólító levelet küldött csütörtökön Magyarország mellett 19 másik uniós tagországnak, mivel nem ültették át megfelelően nemzeti jogrendjükbe a kiégett nukleáris fűtőelemek és radioaktív hulladékok kezeléséről szóló uniós irányelv egyes követelményeit.
Ma egy Európa-ellenes kormány alakult, amely szembe megy azzal az értékvilággal és azzal a társadalommal, amely az Európai Uniót választotta otthonának - mondta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.