Továbbra is az Európai Unió legmagasabb inflációja van Magyarországon, ráadásul a júniusi 5,3%-os érték jelentősen meghaladja még a második helyezett lengyel 4,1%-os értéket is – derül ki az Eurostat pénteken közzétett statisztikájából. Az adat alátámasztja azt is, miért kellett a magyar jegybanknak elsőként szigorítania a monetáris kondíciókon. - írja a Portfolio
Fleck Zoltán jogszociológus úgy véli, az EU örülni fog, ha megszabadul az Orbán-rendszertől, és sokkal kevesebb fenntartása lesz azzal kapcsolatban, hogy indul be az új alkotmányozás. Ezzel együtt az erre vonatkozó kritikát komolyan kell venni, ha győz a jelenlegi ellenzék és lesz lehetősége foglalkozni az Alaptörvénnyel.
Az Európai Unió Bírósága csütörtöki ítéletében két ügyben is kimondta, hogy az európai vállalatok megtilthatják alkalmazottaiknak a muszlim nők hagyományos fejkendőjének, a hajat és a nyakat eltakaró hidzsábnak a viselését, amennyiben szükségesnek tartják, hogy az ügyfelek felé semlegesnek mutassák magukat vagy megelőzzék az esetleges társadalmi konfliktusokat.
A soros EU-elnökséget ellátó ország kormányfőjeként Janez Janša azt a benyomást keltette, hogy az unió nevében tett a hétvégén erőteljes, az iráni kormányt elítélő nyilatkozatot, ami ellen Teherán azonnal tiltakozott. Az EU külpolitikai főképviselője utóbb kénytelen volt leszögezni: Janez Janša külpolitikai ügyekben csak Szlovénia nevében beszél.
A magyar gazdaság újraindítása gyorsabb az uniós országokénál. Ezt immáron Brüsszelben is elismerik - jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása (ECOFIN) után. A Pénzügyminisztérium keddi közleménye szerint a magyar tárcavezető hozzátette: az Európai Bizottság nyári előrejelzésében jelentősen - 5 százalékról 6,3 százalékra - módosította a magyar GDP idei növekedésére vonatkozó prognózisát, míg az Európai Unióban 4,8 százalékos bővülést várnak a szakértők.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a járvány után Brüsszel újra vissza fog élni a hatalmával, és eljárásokat indít Magyarország ellen, ugyanakkor a nemzeti konzultáció kitöltésével a magyarok megüzenhetik Brüsszelnek, hogy kiállnak a magyar érdekek mellett.
Az Európai Uniónak a következő hat hónapban súlyos kérdésekkel kell szembenéznie, de szerencse, hogy ebben az időszakban éppen Szlovénia adja az EU tanácsának elnökségét - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Ljubljanában, a visegrádi csoportot (V4) alkotó országok (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia), valamint Szlovénia kormányfői szintű találkozóját követő sajtótájékoztatón.
Az az Ursula von der Leyen intéz ultimátumot az Orbán-kormányhoz, aki Magyarország és Lengyelország szavazataival lett az Európai Bizottság elnöke - jelentette ki Matteo Salvini, az olasz jobbközép szövetség vezetője. Csütörtöki felmérések szerint a Ligából, az Olasz Testvérekből és a Hajrá, Olaszország! pártból álló szövetség megközelítette az ötven százalékos támogatottságot.
Az Európai Parlament képviselői csütörtökön állásfoglalást fogadtak el, amelyben üdvözlik az EU globális emberi jogi szankciórendszerének létrehozását, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a korrupciót is e rendszer keretében kellene büntetni.
Az európai gazdaságban a vártnál valamivel gyorsabb fellendülés várható, mivel az év első negyedévében a gazdasági tevékenység meghaladta a várakozásokat, és a javuló egészségügyi helyzetnek köszönhetően a második negyedévben felgyorsult a koronavírus-járvány megfékezésére vonatkozó korlátozások feloldása - közölte az Európai Bizottság a szerdán közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében.
Ismert a német szövetségi kormány előtt a magyar kormány álláspontja Európa jövőjéről - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány Az Európai Unió jövőjéről - Magyarország javaslatai címmel hirdetést jelentetett meg a Bild című német napilapban.
Biztos, hogy nem fog Magyarország visszakozni egy olyan törvény tekintetében, amely kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozó kérdéseket, tehát az oktatást, illetve a gyermekek védelmét helyezi a fókuszba – mondta Ökrös Oszkár, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára a pedofilellenes törvényt érő támadásokról, és ismertette az uniós csúcson a digitális Covid-igazolvány, a helyreállítási alap vagy a migráció ügyében született fontos döntések hátterét is.
Ha egyben akarjuk tartani az Európai Uniót, a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait - jelentette ki Orbán Viktor a Szamizdat 11. című, a miniszterelnöki honlapon hétfőn megjelent írásában.
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács csütörtökön megkezdte az szankciók bevezetését a fehérorosz gazdaság kulcsfontosságú ágazatait érintően, fokozva a nyomást az Aljakszandr Lukasenka vezette rezsimre.
Bár azonnali drámai döntés nincs napirenden, egy sor megosztó téma az asztalra kerül az Európai Unió állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődő újabb személyes csúcstalálkozóján, ami pénteken az eurózóna országainak csúcsaként folytatódik majd. - írja az Infostart
A nemrégiben elfogadott magyar törvény, amely tiltja a 18 éven aluliak körében a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését, egyértelműen sérti az Európai Unió értékeit - jelentette ki a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere kedden Luxembourgban, az általános ügyekért felelős miniszterek egynapos találkozójára érkezve.
A brüsszeli bizottság jogászai 29 oldalas jelentést állítottak össze arról, hogy miképp lehet ellenőrizni azoknak az uniós tagállamoknak a költekezését, melyek nem hajlandók az európai ügyészség ellenőrzését elfogadni az uniós pénzekkel kapcsolatban – írja a bécsi Die Presse, amely megszerezte a dokumentumot.
Lezárult az európai uniós digitális Covid-igazolványokról szóló jogalkotási folyamat, amelynek célja az EU-n belüli biztonságos és szabad mozgás megkönnyítése a koronavírus-járvány alatt - jelentette be hétfőn közös közleményben az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a Tanács.
Befagytak a tárgyalások, egyelőre nincs megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról. "Nincs kompromisszum, megvédtük Brüsszelben a magyar gazdákat egy rossz megállapodástól" - közölte pénteki Facebook-bejegyzésében Nagy István agrárminiszter.
A világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) külügyminiszterei és Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön közös állásfoglalásukban elítélték és példátlannak nevezték, hogy a belorusz hatóságok egy független újságírót Raman Prataszevicset és barátnőjét letartóztatták, miután minszki leszállásra kikényszerítették Ryanair repülőgépét.
A kormány egyszerűen lemondott Magyarország jövőjéről, amikor nemet mondott az uniós Helyreállítási Alap felére, mintegy 3000 milliád forintra, mindezt azért, mert nem kívánt egyeztetni az önkormányzatokkal, és nem kívánt elszámolni az Európai Unió felé a pénz felhasználásáról.
Az Európai Uniós tagállamainak vezetői megerősítették a klímavédelemmel összefüggő, nagyratörő közös céljaik melletti elkötelezettségüket, köztük, hogy Európa 2050-re éghajlatsemleges kontinens legyen - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, a tagállami csúcsvezetők kétnapos csúcstalálkozóját követően kedden.
Az Európai Unió bekérette Fehéroroszország nagykövetét, akit arról tájékoztattak, hogy az EU intézményei és tagállamai határozottan elítélik a Ryanair járatának hétvégi minszki földre kényszerítését és a gépen utazó, őrizetbe vett újságíró szabadon bocsátására szólítottak fel - közölte az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) hétfőn.
Karácsony Gergely EU-t illető kritikájáról, a magyar kormány ázsiai vakcinabeszerzéseiről, a magyarországi romák oltásáról és a szlovéniai politikáról számolt be Csernyánszky Judit a Klubrádió lapszemléjében.