h i r d e t é s

Magyar bukta Orbán módra

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyar bukta Orbán módra

2021. június 04. - 14:33

Az Európai Bíróság ugyan visszaverte a magyar kormány próbálkozását az ország ellen kezdeményezett jogállami eljárás meghiúsítására, ám nem valószínű, hogy felfüggesztenék az ország szavazati jogát az unióban.

Az Európai Parlament osztrák néppárti alelnöke élesen bírálta Orbán Viktort az unió legfelsőbb bíróságának tegnapi döntése nyomán, amely elutasította a magyar kifogást a 7-es paragrafus alapján indult eljárás ügyében. Karas rámutatott: a kormányfőnek végre be kell tartania az EU-normákat az igazságszolgáltatás, a sajtó és a tudomány szabadsága kapcsán. Épp úgy, mint bármely más tagállamnak. De aki elhagyja a demokrácia és a jogállam talaját, az hiába trükközik, nem bújhat ki a felelősség alól. Hogy ilyesmi ne fordulhasson elő, erre jött létre a jogállami mechanizmust. Így azt most be kell vetni, és nem szabad fiókba tenni. - írta a Neue Kronen Zeitung

Örülnek a német környezetvédők

A német környezetvédők nevében Daniel Freund EP-képviselő üdvözölte, hogy Magyarország felsült panaszával az Európai Bíróságnál. A politikus kifejtette: ezek után a Tanácsnak végre fel kell adnia blokádját és meg kell vonnia a magyar kormány szavazati jogát, mindaddig, amíg az fel nem számolja jogállami hiányosságokat. Mert nem szabad megengedni, hogy Orbán Viktor diktatúrát alakítson ki országában – minden közösségi megtorló intézkedés nélkül. - írja a Frankfurter Rundschau

A német környezetvédők nevében Daniel Freund EP-képviselő üdvözölte, hogy Magyarország felsült panaszával az Európai Bíróságnál. A politikus kifejtette: ezek után a Tanácsnak végre fel kell adnia blokádját és meg kell vonnia a magyar kormány szavazati jogát, mindaddig, amíg az fel nem számolja jogállami hiányosságokat. Mert nem szabad megengedni, hogy Orbán Viktor diktatúrát alakítson ki országában – minden közösségi megtorló intézkedés nélkül.

A jelentés megjegyzi, hogy a miniszterelnök próbálja minden erővel leállítana az eljárást, de az EUB most sót szórt a sebbe. A cél az, hogy ne sérüljön az igazságszolgáltatás önállósága és a szólásszabadság joga. Azon kívül napirenden van a kisebbségek, valamint a menekültek helyzete is. Ezzel együtt cseppet sem valószínű, hogy az EU eljut a szankciókig, mert azokat komoly tényezők hátráltatják a miniszteri tanácsban. A testület még odáig sem jutott el, hogy kimondja, amit az Európai Parlament már megállapított, hogy ti. egyértelmű a közös értékek megszegésének veszélye.

Ugyanakkor a magyar vezetés így is kézzel-lábbal tiltakozik az eljárás ellen, mert teljesen megalapozatlannak minősíti a szemrehányásokat.

Cselekedni kell, amikor súlyos fenyegetés éri az európai értékeket

Az EP magyarországi jelentéstevője úgy értékelte a legfelső európai bíróság állásfoglalását, hogy az megint csak azt bizonyítja: Strasbourgnak igaza volt, amikor fellépett a Bizottság tétlensége ellen, és elindította az eljárást a 7-es cikk alapján a magyar kormány ellen. Azaz egyértelmű, hogy nem csupán az unió végrehajtó testületét kell az alapszerződések őrének tekinteni, hanem a Parlament is cselekedhet, sőt, cselekednie is kell, amikor súlyos fenyegetés éri az európai értékeket. - írja a Guardian

A francia zöldek képviselője, Gwendoline Delbos-Corfield szerint a Tanácsnak minden eddiginél egyértelműen vállalnia kell a rá háruló felelősséget és intézkednie kell Magyarország ügyében. Strasbourg már évekkel ezelőtt egyértelművé tette, hogy kész közbenjárni, ám a tagokat tömörítő Európai Tanács jó két éve még egyetlen meghallgatást sem szervezett a magyar kérdésben.

Holtpont

Az Európai Bíróság ugyan visszaverte a magyar kormány próbálkozását az ország ellen kezdeményezett jogállami eljárás meghiúsítására, ám nem valószínű, hogy felfüggesztenék az ország szavazati jogát az unióban, mert a miniszterelnök hiába viaskodik Brüsszellel a demokratikus normák ügyében, az unióban ellentétes törekvések ütköznek. Egyes országok szeretnének fokozni a nyomást, miután a Fidesz aláássa a demokráciát. Mások viszont nem szeretnék még jobban elidegeníteni Budapestet, mert az csak tovább gyengítené az összefogást a szervezeten belül. - írja a Reuters

Holtpont alakult ki és a közösség nemigen volt képes, hogy irányvonala megváltoztatására vegye rá a politikust. Így az erősen korlátozó intézkedéseket hozott a migránsok és a melegek ellen, valamint még szigorúbb ellenőrzése alá vonta a sajtót, a tudományt és a civil szférát. Ő maga ugyanakkor tagadja, hogy megszegné a törvényeket és a hagyományos, illetve katolikus értékek őrzőjének állítja be magát. Nemrégiben azzal fenyegetőzött, hogy megtorpedózza az EU pénzügyi csomagját, ha a támogatások kifizetését összekapcsolják a jogállam tiszteletben tartásával. Az EP viszont a három éve hozott döntésében kimondta: egyértelmű a veszély, hogy Magyarországon súlyosan megszegik az európai alapértékeket.

Nincs nagy veszély

Elenyésző a veszély akár Magyarország, akár Lengyelország számára, hogy bármi komoly következménye lenne a 7-és paragrafus alapján folyamatban lévő eljárásnak, mert a tagsági jogok befagyasztásához 26 igenlő szavazatra lenne szükség, márpedig Budapest és Varsó kölcsönösen megígérte, hogy vétóz a másik érdekében. Részben éppen ez magyarázta, hogy tavaly év végén megszületett a jogállami mechanizmus, tehát hogy visszatartsák a szubvenciók egy részét, ha valamely tagország megszegi a szabályokat, főként ha ily módon kár érheti a pénzügyi alapokat. Ez esetben minősített többség rendelheti el a szankciókat. - írja a Bloomberg

Legyen tiszta helyzet Lengyelország és Magyarország ügyében!

A Süddeutsche Zeitung, vezető német lap úgy látja, hogy a Bizottságnak le kellene húznia glaszékesztyűt, hogy végre tiszta helyzetet teremtsen Magyarország és Lengyelország ügyében. Ehhez egyértelmű felszólítást kapott az Európai Parlamenttől, annak üzenete nemigen lehetett volna egyértelműbb. Vagyis hogy kezdeményeznie kell a jogállami eljárást. Annak vége pedig az lehet, hogy visszatartják, illetve törlik a brüsszeli szubvenciókat, vagy legalábbis azok egy részét, ha nem függetlenek a vétkes ország(ok) bíróságai, illetve veszélyben van az államapparátus semlegessége.

Moritz Körner, német szabaddemokrata EP-politikus, aki vezető szerepet vitt tavasszal a kétharmaddal jóváhagyott EP-határozat kidolgozásában, most úgy látja: eljött az idő, hogy immár ne bánjanak kesztyűs kézzel Magyarországgal, Lengyelországgal és Bulgáriával. A jogállam sok helyütt omladozik az EU-n belül, ám ezt nem szabad tétlenül szemlélni.

A zöldek is sürgős cselekvést szorgalmaznak. Szerintük túl sok a négyhónapos haladék. Daniel Freund kijelentette: Orbán Viktor autokráciává változtatta Magyarországot és a barátoknak, családtagoknak osztogatja az uniós forrásokat. Ha büntetlenül megúszhatja, akkor ily módon a Bizottság segít neki a választási kampányban, egyben felhívást küld keringőre mindazoknak, akik szívesen lemásolnák a magyar módszert.

Katarina Barley arra hívja fel a figyelmet, hogy nincs szükség irányelvekre, ha Brüsszel értesíteni kívánja az érintett kormányokat: baj lesz, ha nem térnek jobb belátásra. A tapasztalatok azonban azt mutatják, jegyezte meg a szociáldemokrata képviselő, hogy a Bizottság általában igen visszafogott és nemigen fűlik a foga lépni, amikor a jogállam mellett kell kiállni. A kereszténydemokraták nevében viszont a CSU-s Monika Holhmeier kifejtette: az a legfőbb, hogy senki ne köthessen bele jogi oldalról a jogállami szankciókba. (nepszava.hu)