A Terror Háza főigazgatója szerint Márki-Zay Péter külsősként meghekkelte a hat párt megállapodását az előválasztás kapcsán. Tette ezt úgy, hogy nem vett részt ebben a megállapodásban és nem finanszírozója az előválasztásnak - mondta Schmidt Mária a Harcosok Klubja vendégeként.
Olyan állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament, amely kiáll a párkapcsolati erőszakban áldozatul esett nők és gyermekek mellett, és a tagállamokat konkrét intézkedések megtételére szólítja fel. A Fidesz nem támogatta ezt a kezdeményezést, mert szerintük ez a parlament lopakodó hatáskörbővítéséről szól. - írja a Szabad Európa
Egy friss polgármesteri rendelet adott erre lehetőséget. Az MCC Feszt szervezője a kormánypropagandát legyártó reklámcég, amely pár éve már a rendezvényszervezésben is hasít. Tucker Carlson valóban a városra irányította a figyelmet, de a helyiek jó része a hajnalig tartó hangos zenére panaszkodott. - írja a Szabad Európa
A kormánypárt telefonos kampánnyal népszerűsítené az ellenzékellenes aláírásgyűjtését és egy füst alatt hívja fel arra a figyelmet, hogy ellenzéki politikusok is indulni fognak a parlamenti választáson
Nagy többséggel elfogadott két állásfoglalást az Európai Parlament, az egyik az Unió Kína-stratégiáját, a másik pedig az Unió Oroszországgal folytatott politikai kapcsolatainak irányát tartalmazta. - írja az Patty
Visszakapták szakbizottsági helyeiket a Fidesz képviselői az Európai Parlamentben. A testületek összetételének megváltozását az EP plenáris ülését elnöklő Dita Charanzová jelentette be csütörtökön. A döntést a parlament elnökéből és frakcióvezetőiből álló Elnökök Értekezlete hozta meg.