A mikro-, kis- és középvállalkozások felét érte már támadás az interneten. Leginkább adathalász levelekkel bombázták őket, de nagyjából minden nyolcadik cégnek törték már fel weboldalát, közösségi média felületét vagy próbálkoztak meg ezzel. Legnagyobb veszélyben a középvállalkozások vannak, de a K&H kutatásából az is kiderül, hogy a kkv-k mindössze tizedének okoztak anyagi kárt a rosszindulatú támadások.
Leállította internetes szolgáltatásait Kínában a Yahoo amerikai internetes vállalat, amely utolsó, Kínában található telephelyét 2015 márciusában számolta fel - számolt be internetes kiadásában kedden a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Skót hegymászó szervezetek hevesen kritizálják a Google-t, véleményük szerint ugyanis térképe "potenciálisan életveszélyes" útvonalakat ajánl a Ben Nevisre és egyéb hegycsúcsokra tartó túrázóknak, és az embereket sziklaszirtekre irányítja.
Az emberek 54 százaléka ugyanolyan gyakorisággal, majdnem 40 százaléka sűrűbben fog online vásárolni az idén a tavalyi rekordévhez képest - derül ki a Mastercard támogatásával készült Fizetési Élmény Riportból.
Tavaly ezermilliárd dollár fölé, a globális GDP több mint 1 százalékára emelkedett a kiberbűnözők által okozott károk összege - írta a Generali Biztosító és az informatikai biztonsággal foglalkozó Black Cell Kft. az MTI-nek küldött közös közleményben.
A kibertámadások egyre gyakoribbak és a kiberbiztonság is egyre ismertebb fogalom a lakosság és az internetezők körében. Mi sem mutatja jobban a téma fontosságát, mint az, hogy az Európai Unió kiberbiztonsági jogszabályt léptetett életbe és 2019. május 17-től szankciókat is vethetnek ki azok ellen, akik a létrejött vagy megkísérelt kibertámadásokért felelősek.
Bekérette a Pekingben állomásozó brit nagykövetet egy, a kínai közösségi médiában közzétett cikk miatt a kínai külügyminisztérium - adta hírül internetes kiadásában a Global Times című kínai lap szerdán.
Az ideális marketingügynökséggel együttműködni egyszerű, a megfelelőt kiválasztani viszont ennél sokkal bonyolultabb. A mai világban bárki, aki rendelkezik internetkapcsolattal, létrehozhat egy weboldalt, egy online vállalkozást, és vállalkozóként elkezdhet szolgáltatásokat kínálni. A döntéshez adunk ebben a cikkben néhány támpontot a legmegfelelőbb digitális ügynökség kiválasztásához.