Újabb részleteket közölt az amerikai média pénteken az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet második számú vezetőjének Szíriában történt likvidálásával kapcsolatban Ashton Carter védelmi miniszter aznapi bejelentését követően, így például azt, hogy az amerikaiak élve akarták elfogni Abd ar-Rahmán Musztafa al-Kadulit.
Az amerikai biztonsági szervek a CNN hírtelevízió egy jelentése szerint úgy tudják, hogy az Iszlám Állam szervezete több európai célpont ellen készült merényleteket elkövetni, feltehetően párizsi és brüsszeli hálózata révén, és ezek előkészítése különböző stádiumban van.
Lázadás tört ki az Iszlám Állam (IÁ) "kalifátusának" központjában, Rakkában a dzsihadisták uralma ellen, és mintegy kétszáz "szent harcos" átállt a civilekhez - jelentették iráni és orosz hírügynökségek.
Az Europol hétfőn megerősítette, hogy az Iszlám Állam nemcsak hencegett legújabb propagandavideójával, hanem valóban képessé vált nagyszabású merényletek végrehajtására Európában, és a párizsi után készül is hasonló terrorcselekményekre.
London - Felével kevesebb javadalmazást kapnak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosai Szíriában a nemzetközi légicsapások okozta károk miatt - derül ki az Independent című angol lap birtokába jutott egyik tájékoztató dokumentumból.
Nem sok okuk volt a külföldieknek a szíriai háború előtt, hogy Manbidzs városába látogassanak: csak egy börtön volt itt és egy malom. Azonban miután az Iszlám Állam átvette a jelentéktelen észak-szíriai város felett az ellenőrzést, hirtelen a világ dzsihadistáinak találkozóhelye lett a település.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) emigráns szervezet szerint legkevesebb 85 civilt és 50 szíriai kormánykatonát öltek meg az Iszlám Állam (IS) dzsihadista szervezet fegyveresei a kelet-szíriai Deir ez-Zór város északi részei elleni támadásaik során, írja az MTI.