Izraeli biztonságiak elfogták a két hete egy börtönből megszökött hat palesztin rab közül az utolsó két, még szabadon lévőt vasárnap hajnalban Ciszjordánia északi részén, Dzseninben - jelentette a katonai rádió vasárnap.
Az Egyesült Államok arra bátorítja az arab országokat, hogy normalizálják Izraelhez fűződő kapcsolatukat - mondta pénteken Antony Blinken amerikai külügyminiszter azon a virtuális találkozón, amelyet az Ábrahám-egyezmények aláírásának egyéves évfordulója alkalmából rendeztek.
A Pfizer szerint az amerikai és izraeli adatok is azt mutatják, hogy az emlékeztető oltások hatékonyan vissza tudták építeni a koronavírussal szembeni védettséget – számol be a hírről a Bloomberg.
Három hónapig tartó szünet után folytatódott hétfőn Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök, a jobboldali Likud párt elnöke, a parlamenti ellenzék vezetője korrupciós perének tárgyalása - jelentette az izraeli média.
Az izraeli légierő a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezethez tartozó célpontokat lőtt a gázai övezetben válaszul a szombati határ menti támadásokra, melyekben életveszélyesen megsebesült egy izraeli katona - jelentette a Jediüt Ahgronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap reggel.
Jelentősen, a korábbi két tucatról 42-re nőtt a lélegeztetőgépre szorulók száma a koronavírus-járvány negyedik, delta variáns által okozott hullámában Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy cáfolata ellenére Irán hajtotta végre csütörtökön a két emberéletet követelő támadást az izraeli működtetésű teherhajó ellen Omán térségében - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.
Izrael védelmi minisztere szerdán bejelentette, hogy a kormány munkatársai felkeresték az NSO Group központját, és vizsgálatot indítanak amiatt, hogy a cég Pegasus nevű kémszoftverét valóban politikusok, újságírók, aktivisták és üzletemberek megfigyelésére használták-e világszerte, több országban. A védelmi minisztérium nem közölte, hogy pontosan melyik hatóság nyomoz, de az izraeli média arról írt, hogy az igazságügyi minisztérium, a Moszad és a katonai hírszerzés is vizsgálódik az NSO-nál.
Izrael felállított egy magas rangú tárcaközi csoportot, hogy megvizsgálja az egyre erősödő állításokat, amelyek szerint egy izraeli kibercég által értékesített kémprogrammal globális szinten visszaéltek – közölte szerdán egy izraeli forrás.
A nemzetközi, tizenhét újság részvételével zajló oknyomozó projekt állítása szerint Magyarországon 2018-ban kezdték el használni az NSO nevű izraeli cég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust. - írja a 444
Két év alatt negyedszerre is falba ütközött Benyamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellenzéke: többsége van, de annyira vegyes az összetétele, hogy nem bír belső megegyezésre jutni. Százhúsz parlamenti helyből csupán tizenhármat szerzett meg a történelmi Munkapárt és a Meretz által megtestesített cionista baloldal, amely tehát, úgy tűnik, sirathatja egykori hegemóniáját.
Spike irányított páncéltörő rakéták beszerzéséről szóló megállapodást írt alá szerdán Izraelben Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos Cví Marmornak, a gyártó cégcsoport Rafael Advanced Defense System Ltd. alelnökének jelenlétében, és katonai fejlesztésekről tárgyalt az Elbit, valamint az Israel Aerospace Industries (IAI) nevű fegyvergyárban.
Emelkedni kezdett a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség súlyos eseteinek száma Izraelben a járvány negyedik, a delta variáns okozta hullámában - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap az MTI híre szerint.
Frank-Walter Steinmeier német elnök támogatásáról biztosította Izraelt az antiszemitizmus és a terrorizmus elleni harcban, valamint az iráni atomfegyverkezéssel szemben Jeruzsálemben Reuven Rivlin izraeli államelnöknél tett csütörtöki látogatása során - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
A két éven belül megtartott négy parlamenti választás után megszületett koalícióban nincs benne a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali Likud. A kormányzati ciklus felénél miniszterelnöki posztot fog cserélni két párt.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter keddi rámalláhi látogatásán bejelentette, hogy országa újranyitja jeruzsálemi konzulátusát a palesztinok számára, és támogatásáról biztosította a Palesztin Hatóságot - jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál.
Az Európai Unióban egyedüliként Magyarország nem támogatta azt az uniós nyilatkozatot, amelyben az izraeli-palesztin konfliktusban mindkét felet egyaránt felszólították arra, hogy hagyjanak fel az erőszakkal.
Szerda hajnalban ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák az izraeli Tel-Avivban, Askelónban és Beér-Sevában a Gázai övezetet uraló Hamász, illetve az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista fegyveres szervezetek rakétái miatt.
Izrael minden települése "zöld" járványügyi szempontból, már nincsenek erősen fertőzött piros, közepesen fertőzött narancssárga, vagy enyhén fertőzött sárga színnel jelölt falvak és városok az országban az egészségügyi minisztérium koronavírus-helyzetet mutató honlapja szerint.