Csaknem 1200 milliárd forintnyi egykori devizaalapú jelzáloghitel kamata változik három havonta a mai napig. A jegybank szeretné, ha ezeket hosszabb kamatperiódusúra váltanák ki a kockázatok csökkentése miatt - hiszen Európában és Magyarországon is megindulhat a kamatemelési ciklus a közeljövőben.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter sajtóhírek szerint a mai Kormányinfón kijelentette: nem lesz jövedelemhez kötött a 10 millió forintos asszonyhitel felvétele, mindössze azt nézik majd a folyósítás előtt, hogy az igénylő szerepel-e a KHR negatív adóslistáján, közismertebb nevén a „BAR-listán”.
Ha máson nem, hát az arany egyre felfelé kapaszkodó árfolyamán látszik, hogy a befektetők egyre bizonytalanabbak a világgazdaság kilátásaival kapcsolatban. A sokáig büntetett nemesfém árfolyama az elmúlt fél évben szépen teljesít, ahogy egyre többen vélik úgy, hogy egyre közelebb a szép világ vége. - írja a Napi.hu
Megnevezte a Magyar Nemzeti Bank a 24.hu kérdésére, ki az a két alelnök, aki részesült abból a fajta kedvezményes munkáltatói kölcsönből, amelyből kapott Vajda Zita, azaz most már Matolcsy Zita, Matolcsy György jegybankelnök újdonsült felesége is.
Körülbelül hetvenezer olyan egykori devizahiteles van, akinek árfolyamgátas gyűjtőszámlája pozitív, amelynek kiegyenlítését most el kell kezdeniük - írja a hvg.hu Matolcsy György egy parlamenti kérdésre adott válasza alapján. - közölte a 168ora.hu.
Donald Trump egy 346 milliárd eurós számlát nyújtott át Angela Merkelnek a március 17-i washingtoni találkozójukon, a brit Sunday Times német kormányzati források alapján. A számlán szereplő horrisztikus összeg (kb. 107 ezer milliárd forint) Németország tartozását jelenti a NATO felé. - írja az index.hu.
Nem elég, hogy a jegybankok világszerte igyekeznek alacsonyan tartani a kamatokat, de az alacsony hozamú környezetben ismét elkezdhetik az arany felhalmozását - véli a JPMorgan szakértője. Szerinte az arany drágulása ezért folytatódni fog - írja a Napi.hu.
Fejük tetejére álltak a kamatpiacok világszerte, több helyen is a derivatív piacok kamatszintje az állampapíroké alá csökkent, pedig fordítva szokott lenni. Ez elvileg azt jelentené, hogy az államokat kockázatosabbnak tartja a piac, mint a pénzintézeteket - írja a Bloomberg.
Mára már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Matolcsy György jegybank elnök alapkamat csökkentésére irányuló folyamatos tevékenysége vezetett oda, hogy gyakorlatilag már nem éri meg bankban tartania a pénzét annak, akinek esetleg van némi megtakarítása. A kezelési költség és a kamatadó ugyanis még azt a kis nyereséget is elviszi, amire joggal számíthatnánk.
Az Európai Központi Bank decemberben léphet egyet előre gazdaságösztönző politikájában - árulta el sajtótájékoztatóján Mario Draghi a bank elnöke. Ezt megelőzően a bank a várakozásoknak megfelelően 0,05 százalékon hagyta alapkamatát - a hírek hatására gyengült az euró.