Hárman meghaltak, amikor egy forgalommal szemben közlekedő személyautó összeütközött egy másik autóval az M5-ös autópályán péntekre virradó éjszaka - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Áramellátási hiba miatt szünetelt a vonatközlekedés vasárnap délutántól 16 óra 30 percig Monornál, ezért a Budapest-Cegléd vonalon 60-90 perccel meghosszabbodik a menetidő - tudatta a Mávinform vasárnap közleményben.
A MÁV Zrt. 2023-ig 50 vasútállomást újít fel, a vasúttársaság a saját forrásaiból évente 4-5 milliárd forintot fordítana a munkálatokra, amelyek az épületek állapotának javítását, az utasforgalmi terek komfortosabb kialakítását szolgálják - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Szeptember 9-től november végéig üzemszünet lesz a balatonfenyvesi kisvasúton, folytatódik a pályafelújítás, addig azonban naponta tucatnyi járat viszi a kirándulókat a Nagyberekbe, és megtartják a kisvasút napját is szeptember 7-én - tájékoztatta a MÁV-Start az MTI-t szerdán.
Az Azonnali információi szerint, a 2020-as nyári menetrend június 1-jei életbe lépésétől a magyar vasúti személyszállítást domináló állami vasúttársaság járatain kívül megjelenhetnek a magyar síneken egy privát szolgáltató vonatai is. - írja a napi.hu.
A vonatok helyett pótlóbuszok szállítják majd az utasokat szombattól augusztus 25-éig a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon Cegléd és Kiskunfélegyháza között, pályakarbantartás miatt - közölte a Mávinform hétfőn az MTI-vel.
A kormány azt tervezi, hogy 2024-ig 3200 milliárd forintot költ el a vidéki úthálózat fejlesztésére. Idén a Modern Falu Program révén várják, hogy 163 településen 430 kilométernyi utat újítanak meg - hangzik a kormány válasza, csak épp a Magyar Közút besorolása szerint 16 ezer kilométernél is több szakasszal van baj. - írja a Napi.hu