Pár nappal ezelőtt jött egy e-mail az egyik olvasónktól, amiben egy nagyon érdekes témát boncolgatott. A fiatalok mohóságáról írt, 22 évesen, a saját példáján keresztül mutatva be a jelenséget. A Londonban dolgozó Bence története következik. - írja a hoppipolla.transindex.ro.
Megváltoztak a jegyvásárlási szabályok a HÉV-vonalakon: a Budapest közigazgatási határán kívüli megállókban csak előre megváltott kiegészítőjeggyel vagy bérlettel lehet felszállni a szerelvényekre, októbertől ennek hiányában pótdíjat kell fizetni - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel.
Az augusztus 20-ai munkaszüneti nap miatt változik a vonatok közlekedési rendje: augusztus 19-én az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi, 21-én, kedden már a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
A kedden induló Tour de Hongrie kerékpáros verseny miatt vasárnapig számos szakaszon számíthatnak a közlekedők ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozás - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
Hétfőtől vasárnapig országos sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség a gyorshajtók kiszűrésére - mondta Jámbor István ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakirányító osztályának vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Egy közlekedési "tarifaközösséget" hoz létre a kormány a tervek szerint, azaz a távolsági autóbuszokon, vonatokon és városi járműveken egyetlen jeggyel lehet majd utazni - mondta Mosóczi László, az innovációs tárca államtitkára a Magyar Időknek. - írja a portfolio.hu.
Sajnos nincs információm arról, hogy ekkora kaliberű művelet elvégzése más magyar településen mennyi időt vesz igénybe, de "Szent István városában" erre is - úgy néz ki - hónapokat kell várni.
Lesodródott egy személygépkocsi az út melletti szántóföldre a 44-es számú főút Kecskemét és Nyárlőrinc közötti szakaszán vasárnap este, a sofőr a helyszínen életét vesztette - közölte a rendőrség a police.hu honlapon, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Változik a kisföldalatti, a 2-es metró, az M3-as metrópótló, valamint több villamos, busz és troli közlekedése szombat délután, mert 14 órától tartják a Budapest Pride rendezvényt – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-t. - írja a blikk.hu.