Logikusan felvetett kérdés, elvégre a belépésre minden jogosultsága megvan a küldöttségnek. Ehhez képest nemcsak a Röszkénél, de a Tompa mellett létesített zónáknál is megtagadták a hatóságok a belépést. Ezt nem más, mint az Egyesült Nemzetek Szervezete adta közre.
A világ kétségtelenül egyik legtekintélyesebb újságja, a Le Figaro ismét terjedelmes cikkben foglalt állást Orbán Viktor mellett, a francia köztársasági elnökkel, Emmanuel Macronnal szemben. - írja az origo.hu.
Az élet sajnos bonyolultabb a konzultációs kérdőíveknél. Tudja ezt a magyar miniszterelnök is, aki maga is nemmel felelne a feltett kérdésre – írja Stumpf András a pozsonyi Új Szóban, aki szerint a kérdőív ahhoz járul hozzá, hogy a kormánypárti képviselők száma növekedjen tovább a következő választáson. Haszna persze van azért ezen túl is, a számunkra is. Nem sok, de van. Jönnek a hidegek, szóval: gyújtósnak jó lesz.
A történelem és a kritikus időszakok győztesei azok, akiknek vannak hagyományai, van történelme, kultúrája, és mi azok közé tartozunk, akik mindezekkel rendelkeznek - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten egészségügyi és oktatási díjak átadásán.
László Petra szerint ami vele történt, az a 21. század legjobban szervezett boszorkányüldözése volt – nyilatkozta a Pesti Srácok munkatársa a Pesti Srácoknak adott interjúban. - írja a 168ora.hu.
A jogszabály szerint lényegében senkit nem ismerhetnek el menekültként, ami feltehetően ellentétes a menedékjogról szóló EU-s irányelvvel. Egy magyar bíró legalábbis Luxemburgba küldte a törvényt vizsgálatra. - írja a nepszava.hu.
Kovács Zoltán kormányszóvivő volt vasárnap Bayer Zsolt műsorának a vendége, a beszélgetés során pedig szóba került az elmúlt hetekben hazai és nemzetközi felháborodást egyaránt kiváltó téma, miszerint a magyar állam a tranzitzónában várakozó menedékkérőket éhezteti. - írja a 168ora.hu.
A CEU arra kényszerült, hogy augusztus 24-ével, azonnali hatállyal felfüggessze a regisztrált menekülteknek és menedékjogot kérőknek meghirdetett OLIve oktatási programjait, valamint a közép- és dél-európai migrációs politika kutatására meghirdetett, EU által finanszírozott Marie Curie ösztöndíját.
„Parancsra teszik: immáron a nyolcadik menedékkérő embert akarja a magyar hatóság kiéheztetni a tranzitzónában. A nyolcadik fogva tartott embertől tagadják meg az ételt" – írja a Facebookon a Magyar Helsinki Bizottság – vette észre a hvg.hu.
Az Index írta meg a Helsinki Bizottság értesülései nyomán, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) jogértelmezése szerint a magyar-szerb határnál lévő tranzitzónába érkező, menedékkérelmet benyújtó személyek mindenképpen ki lesznek toloncolva, ezért nem köteles ellátást biztosítani az ott tartózkodóknak – közölte a 168ora.hu.
A német külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy heteken belül megoldást kell találni arra, mi legyen azokkal a migránsokkal, akiket a Földközi-tengeren mentenek ki.
Na nem Soros György, csak a kisebbik, avagy leendő sátán, Alex Soros – várjuk, mikor lesz belőle Soros Sándor – megosztott egy twitter-bejegyzés, ami a propaganda szerint migráns-győzelemként értékelte a francia vébé aranyat. - írja a b1.blog.hu.
A KDNP a következő években az ápolási díj emeléséért és a bedőlt hiteleseknek segítő elsétálás intézményének bevezetéséért küzd majd - mondta Harrach Péter. A KDNP frakcióvezetője szerint a sorosozás egy marketingeszköz. - írja a nepszava.hu.
Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa, ezért különösen figyelnie kell arra, hogy "amit már végre megteremtettünk magunknak, azt ne veszítsük el" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozója közben az M1 aktuális csatornának.
Egy migránsokat a tengeren mentő olasz felségjelzésű hajótól is megtagadta az olaszországi kikötést kedden Matteo Salvini olasz belügyminiszter, aki korábban a külföldi nem kormányzati szervezetek (NGO) és a földközi-tengeri katonai műveletek hadihajóinak is megtiltotta, hogy migránsokat vigyenek Olaszországba.
Máshonnan nézzük a világot, így másképpen is látjuk, de szoros együttműködésre törekszünk Németországgal - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Berlinben, miután megbeszélést folytatott Angela Merkel német kancellárral.
Riasztó hírek érkeznek a Nyugat-Balkánról, ahol a migrációs nyomás sok helyen eléri, és bizonyos esetekben meg is haladja a 2015-ben tapasztalt szintet, és új migrációs útvonalak vannak kialakulóban, ezért Magyarország készen áll arra, hogy segítsen Montenegrónak abban, hogy megvédje magát az illegális migrációs hullámokkal szemben - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Podgoricából az MTI-nek telefonon nyilatkozva.