A metrószerelvények legutóbb kedden kerültek be a hírekbe, mert valamilyen hiba miatt mindkét oldalon kinyíltak az ajtajai. A pünkösdi hétvégén pedig az egyik szerelvénynek ismeretlen okból ki kellett állnia a forgalomból. - írja az index.hu.
Futhat a 3-as metró felújításához szükséges pénz után Tarlós István főpolgármester, miután Orbán Viktor megüzente, hogy kormánya nem ad többet az eddig megígért 137,5 milliárd forintnál. Kéne még két focistadionnyi összeg. - írja a napi.hu.
Minden idők legnagyobb korrupciós botrányában szerette volna meghallgatni ma a Parlament Gazdasági Bizottsága Horváth Csabát és Hagyó Miklóst volt szocialista fővárosi főpolgármester-helyetteseket - írja az MTI.
Utasbiztosítása nincs a BKV járművein utazóknak, 2012-ben mondták fel a szerződést, mert ezzel 50 milliót spórolt a cég, akkor, amikor a BKV költségvetése évi 100 milliárd forint körül van, értelmetlen ez a spórolás – ezt Gy. Németh Erzsébet mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Július 5-ig van még ideje a kormánynak arra, hogy döntést hozzon a fővárosi buszbeszerzés ügyében, miután a múlt héten ezzel nem foglalkoztak a kormányülésen - mondta Tarlós István főpolgármester kedden budapesti sajtótájékoztatóján - írja a Napi.hu.
Beszállhat az OTP a budapesti 3-as metró felújításába, ha a kormány és a főváros nem tud uniós pénzt szerezni a beruházásra, márpedig könnyen elképzelhető, hogy az EU nem fogja támogatni a rekonstrukciót, mert nem tartalmaz fejlesztést - írja a Napi.hu.
A Magyarországon is jelen lévő német Metro áruházlánc vezetősége azt javasolja a cég tulajdonosainak, hogy válasszák ketté a vállalkozás általános kereskedelemmel, illetve szórakoztatóelektronikával foglalkozó (Media Markt-Saturn) hipermarket-hálózatát.