h i r d e t é s

"Úgy utazik félmillió ember a metrón, hogy nincs utasbiztosítása"

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

"Úgy utazik félmillió ember a metrón, hogy nincs utasbiztosítása"

2016. december 16. - 11:54
0 komment

Utasbiztosítása nincs a BKV járművein utazóknak, 2012-ben mondták fel a szerződést, mert ezzel 50 milliót spórolt a cég, akkor, amikor a BKV költségvetése évi 100 milliárd forint körül van, értelmetlen ez a spórolás – ezt Gy. Németh Erzsébet mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Forrás: valasz.hu

A Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője szerint ez azért is probléma, mert így bármilyen baleset esetén az utasnak kell bizonyítania, hogy a BKV a hibás a sérülés bekövetkezéséért. A politikus elmondta: ma úgy utaztat a főváros naponta 500 ezer embert a 3-as metrón, hogy nincs utasbiztosításuk, ez elfogadhatatlan, ezen az 50 millió forinton nem lehet spórolni. Hozzátette: lassan nem telik el úgy hét, hogy a 3 metróvonalon ne történne valamilyen füstölés vagy baleset. Lassan már követni sem lehet, hogy mi történik ezeken a vonalakon, a 3-as metrón pedig már nincsen utas biztonság, Lázár János a katasztrófavédelmet ajánlgatja a helyzet rendezésére – fogalmazott. Gy. Németh Erzsébet kijelentette: naponta 500 ezer ember fél a 3-as metrón, azt sem tudják, elérik-e az úti céljukat, ha szerencséjük van, kisebb füstöléssel megússzák.

atv.hu