Cseri Tamás és Benkő Zsolt nem tudta bizonyítani, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat anyagi problémái miatt nem fogja kifizetni a vele szerződésben állókat. Ők viszont győzelemként élik meg a döntést, mert a városvezetés egy-egymilliót fizettetett volna velük ezért, ezt viszont a bíróság elutasította. - írja a hvg.hu
A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és a Greenpeace Magyarország a Kúrián is győzött a magyar állammal szemben. A jogerős ítélet értelmében a biogazdaságnak nem kell megfizetnie a tőle elvett földek őrzésének költségét. - írja a Szabad Európa
A Demokratikus Koalíció azért perli be az MTVA-t, mert a Kossuth rádió kedd délutáni műsorában az hangzott el, hogy Dobrev Klára döntött „2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről”.
Jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte bűnszervezetben és társtettesként elkövetett emberiesség elleni bűntett miatt Hasszán F. szír férfit, az Iszlám Állam egykori katonáját a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn. A vádlott feltételesen sem bocsátható szabadlábra – tájékoztatta a táblabíróság hétfőn az MTI-t.
Három hónapig tartó szünet után folytatódott hétfőn Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök, a jobboldali Likud párt elnöke, a parlamenti ellenzék vezetője korrupciós perének tárgyalása - jelentette az izraeli média.
Az Aldi, a Lidl és a Hugo Boss ellen nyújtott be keresetet Németországban a berlini székhelyű NGO, az Alkotmányos és Emberi Jogok Központja (ECCHR), mert álláspontja szerint a vállalatok megbízásaikkal hozzájárulhattak az ujgurokat érintő jogsértésekhez. - írja a Forbes
Fokozott biztonsági intézkedések mellett megkezdődött szerdán a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot és csaknem ötszáz sebesültet követelő párizsi merényletsorozat vádlottjainak pere a párizsi különleges esküdtszéken.
Nem tetszett neki a sok Nagy Imre-zászló sem, az egyik színész pedig Leninre emlékeztette. Folytatódott a per, ami azért indult, mert Schmidt Máriáék nem fizették ki az általuk megrendelt klipet.
Kósa Lajos tanúmeghallgatását kéri a „csengeri örökösnőként” ismertté vált P. Mária az ellene hivatalosan 780 millió forint csalás vádjával tartott mátészalkai per harmadik napján.
Hivatali ideje alatt kétszer is el akarták a demokraták mozdítani Donald Trumpot az elnöki székből, de mindkétszer kudarcot vallottak. Most, hogy már nem élvez azonban sok olyan immunitást, amit elnökként még igen, új esély nyílt arra, hogy számon kérjenek rajta dolgokat.
A március 18-án kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzet nyomtatott és online kiadásait a tavaly év végén Bayer Zsolt által jegyzett cikk kapcsán.
1,3 milliárd dolláros kártérítést követel a Dominion Voting Systems Donald Trump személyi ügyvédjétől, Rudy Giulianitól, amiért a jogi szakember reputációs veszteséget okozott a cégnek azzal, hogy többször is azt állította a nyilvánosság előtt, hogy a cég szavazógépei hozzájárultak a demokrata párt állítólagos választási csalásához – írja a CNN.
A májusban Minneapolisban rendőri erőszak következtében meghalt afroamerikai George Floyd családja polgári peres eljárást indít az amerikai város önkormányzata és rendőrsége ellen - jelentette be a család ügyvédje, Ben Cramp csütörtökön.