Rekordot döntött tavaly a rendőrök ellen indított eljárások száma Franciaországban, amelyeknek több mint fele aránytalan erőszak miatti vádakat érintett - közölte hétfőn a rendőrség felügyeleti szerve (IGPN).
Rendbontás és erőszak miatt őrizetbe vettek csaknem 100 embert Berlinben szombat este egy tömegtüntetés után, amelyet a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen tartottak az Egyesült Államokban kibontakozott tiltakozáshullámhoz kapcsolódva.
Swanson csapatvezető azt mondta a jelenlévőknek, egy másodpercig se gondolják azt, hogy minden rendőr olyan, mint Chauvin, ők őszintén az emberek pártján akarnak állni, és segíteni nekik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint nem tartozott a gyülekezési törvény hatálya alá a Deák téri késelés okán tartott csütörtöki demonstráció a Dohány utcában, majd a Deák Ferenc téren, mert azokat nem jelentették be - derült ki a BRFK által 168 Órának küldött válaszaiból.
Közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy vecsési házaspár ellen, amelynek tagjai 2017 januárja és augusztusa között negyvenöt, többségében külföldi személynek segített pénzért abban, hogy jogosulatlanul magyar vezetői engedélyhez jussanak - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Nem volt szélvédője, rendszáma, műszaki vizsgája, forgalmi engedélye, és a benzin is kifogyott egy autóból, amelyet gazdája az M5-ös autópálya mentén hagyott - olvasható a police.hu-ra csütörtökön feltett közleményben.
A rendőrség május 12-én adta hírül, hogy Szerencsen gyanúsítottként hallgattak ki egy 64 éves férfit egy Facebook-poszt miatt; a férfi arról írt, hogy ha a járvány tetőzésére időzíti a kormány a korlátozások enyhítését, azzal szerinte tömeges megbetegedéseket fognak okozni.