A pályázat olyan innovatív megoldásokat díjaz, amelyek abban segítik a hátrányos helyzetű közösségeket, hogy saját erőfeszítéseik révén, fenntartható módon javítsanak életkörülményeiken.
A Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottság őszi ülésén a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia II. végrehajtásának a 2018-2020. évekre szóló kormányzati intézkedési tervének előkészítéséről, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét Programjáról valamint helyi felzárkózási kezdeményezéseket összefogó Roma Platform pályázatáról tárgyaltak a résztvevők.
Megközelítőleg 30 milliárd forintból megújulhat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház az Egészséges Budapest program keretében - jelentette be Kucsák László, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.
A Magyar Villamos Művek (MVM) kommunikációs igazgatóját az N1 televízió szerette volna megszólaltatni azzal az 508 millió forinttal kapcsolatban, amelyet az Orbán-kormány kedvenc civil szervezete, a békemenetekről ismert Civil Összefogás Fórum kapott a a monopolhelyzetben lévő állami energiacégtől. - írja a 168ora.hu.
Jelentős állami támogatás nélkül működésképtelen a szemétszállítási rendszer, mert a rezsicsökkentés miatt a lakossági árak nem fedezik a költségeket - tér vissza egyik örökzöld témájára a Magyar Nemzet Gémesi Györgyöt, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökét idézve.
Elindult 1,5 milliárd forintos kerettel a gázkonvektorok cseréjére kiírt pályázat az Otthon melege programban, ami legalább 5-6 ezer sikeres pályázatot jelenthet - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban a menekültek tagországok közötti elosztásával kapcsolatban beszélt, utalva a tagállamoknak juttatott közösségi támogatásokra. - írja a Napi.hu
Nem merült fel bűncselekmény gyanúja az ügyészség szerint annak kapcsán, hogy a többségében állami tulajdonban álló Magyar Villamos Művek (MVM) több mint 500 millió forinttal támogatta a kormánypropagandát népszerűsítő Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítványát – tudta meg a Magyar Nemzet a Fővárosi Főügyészségtől.
A fenntartható szőlő-, és bortermelés elősegítésére, célzott finanszírozás bevezetésére együttműködési megállapodást kötött a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Takarékbank – jelentették be a szervezetek vezetői sajtótájékoztatón szombaton Budapesten. - írja a vg.hu.
A hazai munkaerőpiacon különösen nagy hátránnyal indulnak a magyarul nem beszélő, a társadalomban még javában a helyüket kereső frissen befogadott menekültek, az óriási munkaerőhiány miatt viszont most éppen nagyon könnyű munkát találni még nekik is. - írja az abcug.hu.