A következő években több mint harmincmilliárd forint értékben hajt végre autóipari beruházást Magyarországon a Thyssenkrupp német konszern, amellyel csaknem 500 új munkahely jön létre - jelentette be Marc de Bastos Eckstein, a Thyssenkrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Majdnem 40 millió forintot kapott a Nemzeti Nagyvizit négy kötetének megjelentetéséhez a Kairosz Kiadó az MNB egyik alapítványából - derül ki egyebek mellett abból a listából, amelyet a Világgazdaság szerzett meg a magyar jegybank támogatási tevékenységéről.
A napokban fogadta el a kormány a módosított pályázati menetrendet 2016-ra vonatkozóan. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében közel 1900 milliárd forint lesz elérhető még az idén - hívja fel a figyelmet a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
A CSOK politikai termékként most még hatásos, de kérdéses, hogy kitart-e a hatása a választásokig – áll a Policy Agenda elemzésében. Hogy mekkora segítséget jelent a családoknak, még kérdés: alig van olyan lakás Budapesten, amit meg lehet venni a háromgyerekeseknek járó CSOK-kedvezménnyel, ha marad a 30 milliós értékhatár.
Egyelőre nem tudta kivéreztetni Simicska Lajos vállalkozásait a kormánnyal kötött üzletek elapadása, de komoly csapást mért a vállalatbirodalomra, hogy a tulajdonos összeveszett régi barátjával, Orbán Viktor kormányfővel. Kettejük háborúja folytatódik.
Több mint 32 milliárd forint uniós pályázati forrás nyílik meg az Európai Innovációs Partnerség (EIP-AGRI) több programjában, a pályázatok kidolgozása folyamatban van - jelentette be Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára egy szakmai konferencián.
Idén sem maradt el a trükközés az államadósság mesterséges lenyomása érdekében: a jegybank adatai szerint egyetlen hónap alatt 1416 milliárd forinttal csökkent a kormányzat jegybanki betétje, így az történelmi mélységbe, 659,6 milliárd forintra csökkent. Az uniós támogatások erőltetett kifizetései szintén a számlát apaszthatták.
Idén mintegy 110 millió forinttal támogatja a magyar kormány az erdélyi épített örökség megőrzését, és mintegy 90 millió forintot szán erdélyi közösségi célú programokra - jelentette be szombaton egy gyimesfelsőloki sajtótájékoztatón Soltész Miklós.
Az országos brit napilapok elsősorban az Európai Unión belüli munkaerőmozgásról folytatott megbeszéléseket emelték ki David Cameron brit miniszterelnök budapesti tárgyalásairól közölt pénteki beszámolóikban.
Több százezer családot érinthet az új otthonteremtési program - jelentették be legutóbbi tájékoztatójukon a kormány illetékes államtitkárai. Itt azonban az is rögtön kiderült, hogy e mögött részletes háttérszámítások nincsenek, a pontos költségvetési fedezet sem ismert. A tájékoztatón mindemellett fontos, eddig nem hallott részletek is elhangzottak az új ingatlant építők áfa-visszaigénylésével kapcsolatban is.
Megosztja az építőanyagpiacot a kormány elképzelése, amely szerint a jövőben a kisebb társas- és a családi házak energetikai felújításához csak visszatérítendő támogatást lehet igénybe venni - mondta Vidor Győző, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) elnök.
Kovács Ákos előadó-művészettel foglalkozó bt.-jének mérlegfőösszege 2014 végén meghaladta az 576 millió forintot, az évet 97 milliós nyereséggel zárta, de osztalékot nem fizetett. Osztalékfizetést a megelőző években sem hagytak jóvá a tulajdonosok. A cég 2012-ben EU-támogatást nyert.
Meglehetősen szigorúak, de nem vállalhatatlanok a 20 millió forintos családi otthonteremtési kedvezmény megszerzésének feltételei: 20 millió forintot kaphatnak az államtól akik tíz éven belül 3 gyereket vállalnak. 10 millió támogatás, az összeg másik fele pedig 25 éves futamidőre szóló, kedvezményes kamatozású kölcsön.
Húsz-harminc éves Humveekkal kell felvenniük a harcot az ukrán csapatoknak az orosz támogatást élvező szeparatisták ellen. Az elavult eszközök rontják a katonák morálját. Az amerikai védelmi minisztérium egyik tisztviselője szerint a semmiből kellett előteremteni a forrásokat.
Ahogy korábban Lázár János, most minisztertársa, Szijjártó Péter is igyekezett kikerülni a választ az MSZP-s Mesterházy Attila kérdésére, miszerint tárcája államtitkárainak, illetve helyettes államtitkárainak érdekeltségei kaptak-e állami vagy uniós támogatást. A különbség, hogy Lázár azóta mégis válaszolt.
Közel 800 beteg és hátrányos helyzetű gyermek töltött el együtt egy felejthetetlen napot a Millenáris Parkban az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az MVM Partner Zrt. közös rendezvényén. Az Élménynapon a gyermekeket segítő alapítványok több mint 100 millió forint adományban részesültek.
Eddig 127 kérelem esetében merült fel a gyanú, hogy a fiatal gazdák számára kiírt vidékfejlesztési támogatásra a pályázók hamis végzettséget igazoló okiratok másolati példányait nyújtották be, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) belföldi jogsegély keretében összesen 170 oktatási intézménytől kért okirat-igazolásokat, a gyanús ügyekben pedig rendőrségi feljelentést tesz.