Hétfő este több százan tüntettek Pozsonyban a biztonságos és törvényes terhességmegszakítás mellett. A „Nem leszünk csendben” (Nebudeme ticho) mozgalom több más szlovákiai városban, Brünnben és Prágában is demonstárciót szervezett. Az abortusztörvényről a parlament soron következő ülésén döntenek. - írja az ujszó.com
Káros mítosznak és álhírnek nevezte a vasárnap éjjel közzétett Facebook-bejegyzésében Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európai Unióból történő lengyel kilépés lehetőségét, amelyet Polexit néven szoktak emlegetni, s amelynek témája az aznapi varsói ellenzéki tüntetésen is felmerült.
Nem hajlandóak álproblémákkal feledtetni a lehallgatási botrányt, ezért a Terror Házától a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz vonulnak az ellenzéki pártok képviselői, hogy helyben kapjanak választ a felelősök megnevezésére.
Napok óta súlyos zavargások bénítják Dél-Afrikát: több nagyvárosban is átvette az uralmat a káosz, a rendőrség tehetetlen. Már 72 ember meghalt a zavargások során és az anyagi kár milliárdos tételben mérhető.
Több ezer, javarészt huszonéves fiatal gyűlt össze a Parlament elé hétfő este, hogy egy fesztivállal felérő tüntetéssel tiltakozzon a kormánypártok által benyújtott, a pedofilok elleni törvénycsomag melegeket megbélyegző kitételei ellen. Az esemény végén egy óriási, szivárványszínű molinót írtak alá a résztvevők.
Az Új Egyenlőség podcast legutóbbi adásában Mikecz Dániel volt a vendég, akivel a Fudan-tüntetés apropóján beszélgettek az Orbán-kormányok alatti tüntetésekről, a járványügyi korlátozások elleni tiltakozásokról, a civilek és a pártok szerepéről.
Kölcsönösen kiutasított diplomaták, a prágai „Margitszigetből” az oroszoktól egy darabot visszakövetelő helyiek, meztelen Putyint ábrázoló szobor, belföldi és nemzetközi perpatvar – igazán fordulatos, James Bond-filmbe illő eseményeket hozott az elmúlt hét nap a cseh fővárosban. - írja a Szabad Európa
Bukarestben több ezer ember tüntetett hétfő este a koronavírus-járvány megfékezését célzó egészségügyi korlátozások ellen, a többnyire békés demonstráció azonban kedd hajnalban erőszakba torkollott: mintegy háromszáz tüntető kövekkel, üvegekkel dobálta meg a rendfenntartókat, kirakatokat törtek be, szemetes kukákat, padokat rongáltak meg.
Grúziában tántoríthatatlan az új kormányfő, habár több ezres lakossági tiltakozás szerveződött pár óra alatt az ellenzék vezetőjének keddi letartóztatása miatt. Nyika Meliját azzal az indokkal vitték el a rendőrök, hogy nem fizette ki a teljes óvadékot a 2019-es zavargások miatti perében.