A lehetőségekhez mérten helyesen járt el a Ryanair fapados légitársaság pilótája azzal, hogy a túlsúly csökkentése érdekében az üzemanyag elfüstölése mellett döntött kedden - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró szerdán az M1 aktuális csatornán.
Szombattól nem mehetnek fel a turisták a híres, Uluru nevű sziklatömbre Ausztráliában. A homokkőből álló óriási képződményt a helyi őslakosok nevezik így. A hatóságok az ő kedvükért zárják le végleg a sziklatömböt, mert számukra szent hely.
A 30-59 éves magyarok 67 százaléka biztosan vagy valószínűleg elmegy nyaralni az idén - derül ki a K&H felméréséből, amely szerint főleg a budapestiek engedhetik meg, hogy utazzanak. A fővárosiak 74 százaléka tervezi az utazást, de a községekben élők alig több mint felének jut erre – írja a napi.hu.
A gyenesdiási önkormányzattól megvásárolt nagyon értékes Balaton-parti ingatlanon, a Magyar Turisztikai Ügynökségtől kapott 1,7 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásból nyithat luxusszállodát az állam által jelentősen támogatott fémipari vállalkozó. - írja a napi.hu.
Vidéken szegénységtudatos az emberek gondolkodása, ami részben annak tudható be, hogy alkalmazotti munkakörben, három műszakban, napi nyolc órás munkavégzés mellett is nagyon keveset keresnek, és nem mernek vállalkozni.
A GDPR-szabályozás és a biztonság garantálása miatt a jelentős létszámú rendezvényekre szabott új jogszabályt szeretne a Sziget, különben óriási visszalépés lesz a beléptetésnél - mondta a Napi.hu-nak adott interjújában Kádár Tamás főszervező.
A 3 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásból Szántódon épülő, Balaland fantázianevű luxuslakópark építtetője és kivitelezője közös belvárosi irodaházban dönthet a gigaberuházás minden részletéről. - írja a napi.hu.
A 2020-as Dubaji Világkiállításon történő magyar megjelenésről két határozatot is hozott a kormány, de a legfontosabb az, hogy 20 milliárd 941 millió forint fordítható erre a célra és a bemutatót a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. koordinálja. - írja a napi.hu.
Az idén 2-3 hétre, autóval, belföldre és hotelben megszállva tervezi az utazását a magyarok többsége, a tendencia nem változott, tavaly is az ilyen utazások voltak a legnépszerűbbek - derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital év eleji kutatásából.
Egy hónap alatt 34 ezer fővel kevesebb személyt foglalkoztattak Ausztriában az év végén, ám a magyarok azon kevesek közé tartoznak, ahol több ezer fős bővülést regisztráltak. Egy év alatt több mint hatezerrel több magyar kapott munkát odakint. Az egész osztrák munkaerőpiac is dinamikusan bővülni tudott. - írja a Privátbankár