A Terror Háza főigazgatója szerint Márki-Zay Péter külsősként meghekkelte a hat párt megállapodását az előválasztás kapcsán. Tette ezt úgy, hogy nem vett részt ebben a megállapodásban és nem finanszírozója az előválasztásnak - mondta Schmidt Mária a Harcosok Klubja vendégeként.
Sokakat meglepett a tegnapi bejelentés, hogy október utolsó hetében Budapestre jön Marine Le Pen. Arról mindenki tudott, hogy Orbán évek óta ostromolja egy találkozóért, jogos a kérdés tehát, Le Pen számára ennek miért épp most jött el az ideje?
A Demokratikus Koalíció (DK) azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök ne adhasson elnöki kegyelmet a választások kiírásától a voksolás utáni kilencvenedik napig - mondta Molnár Gyula, az ellenzéki párt előválasztási országgyűlési képviselőjelöltje szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
Három jelölt verseng Borisz Visnyevszkij néven ugyanabban a választókerületben a szentpétervári törvényhozás egyik képviselői mandátumának elnyeréséért, kettőjüket, akik kifejezetten a kampányra anyakönyveztették új nevüket, hétfőn visszalépésre szólította fel Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnöke.
A nagy pártok kancellárjelöltjeiért nincsenek oda a németek, szeptemberben mégis választaniuk kell, hiszen Angela Merkel 16 év után kiszáll a politikából. A sok kiábrándulás miatt így akár a szociáldemokrata aspiránsból is győztes lehet, aki eddig ugyan nem sokat tett, viszont nem is hibázott. - írja a 24.hu
Egy lepusztult faluvégi házba összesen 340 fantomlakost jelentettek be öt év alatt a tulajdonosok. A Szabad Európa interjúalanyai szerint a kárpátaljaiak betelepítéséhez évekig asszisztált a kisvárdai kormányhivatal.
Azok a lépések, amelyeket Németország és szövetségesei tettek az Alekszej Navalnij ellenzéki politikussal "kapcsolatos helyzet" kialakulása óta eltelt egy év alatt, arra utalnak, hogy kitervelt provokáció történt, amelynek célja Oroszország lejáratása, feltartóztatása és a szeptemberben esedékes parlamenti választások megzavarása - közölte az orosz külügyminisztérium.
Megnyerte Jake Ellzey republikánus politikus Texas egyik megüresedett képviselői székéért folytatott választást, váratlanul legyőzve ezzel Susan Wrightot, egy olyan jelöltet, akit Donald Trump volt elnök támogatott - írja a Wall Street Journal.
A választások előtt informális kapcsolatokon keresztül mélyállamot építve betonozza be hatalmát a Fidesz, miközben a kormányzati intézkedésekkel a hozzá közelállókat erősíti, írja a Korrupciófigyelő jelentés. - írja a Szabad Európa
Egyre többször lehet olvasni a magyarokat hamarosan elérő migránsokról, akik alapelemeiben veszélyeztethetik a közbiztonságot, a normális lét kereteit, igaz ezek a migránsok a szomszédos országok médiájában nem jelennek meg, csak a Fideszhez kapcsolható felületeken.