h i r d e t é s

Tárgyalás nélkül ítélnék el azokat, akik 2018-ban a rabszolgatörvény ellen tüntettek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tárgyalás nélkül ítélnék el azokat, akik 2018-ban a rabszolgatörvény ellen tüntettek

2020. május 06. - 10:40

Akár börtönbe is kerülhetnek.

Forrás: MTI Fotó: Mónus Márton

Az ügyészség arra kérte a bíróságot, tárgyalás nélkül hozzon ítéletet a három ember ügyében.

Három ember ellen nyújtott be vádiratot a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

A vádirat szerint a 2018 decemberi, Kossuth téri tüntetések résztvevőiként

a Parlament épületének védelmére felsorakozott rendőri sorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, amelyekkel eltalálták a rendőröket, illetve azért, hogy a sorfalat áttörjék, testükkel meglökték a rendőröket, akik ettől hátratántorodtak.

A vádlottak ezen erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a biztosítási intézkedés körében előírt feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni.

Az ügyészség a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás nélkül hozzon düntést a tüntetők ügyében. A hivatalos személy elleni erőszak alapesete 1-5 év szabadságvesztéssel büntethető.

A közlemény szerint a bíróság eddig négy hasonló ügyben hozott ítéletet. Az előkészítő üléseken a vádlottak beismerték bűnösségüket, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A bíróság két esetben egy év alatti börtön fokozatú, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, míg egy esetben pénzbüntetésre ítélte a vádlottakat. Az ügyészség mindhárom esetben súlyosbításért fellebbezett.

Egy vádlottat – az ügyészi indítványnak megfelelően – egy év börtön fokozatú, végrehajtásában kettő év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek.

propeller.hu