Elővette régi agresszív, anarchista szövegszerkesztését. Hét éve már, hogy eltűnt, de most úgy tesz, mintha neki kellene irányítani az eseményeket. Bár jogi értelemben sem a hatóság, sem a miniszterelnök, sem én nem vádoltam meg, de már ügyvédet fogadott, rákezdett orbánozni, tarlósozni, sőt putyinozni, trumpozni, szidja az OLAF-ot, az Állami Számvevőszéket. Az egyik órában azt hallani, hogy neki semmi felelőssége nincs semmiben, a másik órában azt, hogy neki csak protokolláris szerepe volt, nem is ismerte a szerződéseket, a harmadikban, hogy nála senki sem tud többet a metróról. Egyszer elhangzik, hogy nem közszereplő, majd azon erőlködik, hogy a jelenlegi, akaratától független, számon kért ember szerepéből egyenesen valami szakértői szerepbe helyezze önmagát, aki majd elmagyarázza, mit is kell itt tenni."

Magyarán mondva összevissza beszél. Megint azzal próbálkozik, hogy ő tematizálja a híreket. Azt mondja, a 2010 utáni időkben jelentek meg a cégek részéről többletkövetelések, miközben ő hagyott itt 1280 darab többletkövetelést. Ebből több mint ötszázat még ők ab start elismertek. Igaz, a többiből sokat nekünk kellett kezelni, mérsékelni. Mivel én vagyok az a jogutód, akinek naponta reagálni kell az M4-esről feltett záporozó kérdésekre, és nekem kellett éveken át bajlódnom azzal, amit Demszky úr maga mögött hagyott, az alábbiakban szeretném összefoglalni a helyzetet.

Logikusan mégiscsak arról kell(ene) beszélnünk, hogy mikor mi történt, melyek az OLAF által észrevételezett események, valamint mik azoknak az OLAF által is pontosan megjelölt keletkezési időpontjai.
A folyamatban lévő vagy még le nem zárt OLAF-ügyek közül kettő érinti a fővárost. Egy az egyik kerülettel közös, kisebb jelentőségű projekt, a másik az M4-es metró. Ezekkel – érintettként – meg is kereste az OLAF a fővárost. Mindkét esetben a 2010 előtti időszak történetei az észrevételezések tárgyai (az egyetlen kivétel az M4-es metró ellenőrző mérnökének cseréje, amelynek segítségével az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának, illetve a kormányzatnak a hozzájárulásával egy súlyos szabálytalanságot szüntettünk meg, ahogy ezt az OLAF-jelentés is kiemeli.)

Az itt visszafizetés veszélyével járó összeg nagysága egyébként minimális, az OLAF is kíméletes. Az arány a Demszky-korszak eseményeinek anyagi veszélyeihez képest: ha most 1311 forintot kellene visszafizetni az uniónak, akkor Demszkyék fizetnének 1310 forintot, mi pedig egy forintot. Csalás vagy korrupció esélye sem áll itt fenn, az OLAF sem állít ilyet, hiszen az egyik saját cégünket bíztuk meg 2012-ben az ellenőrzéssel, önmagunkat csak nem korrumpáltuk.

Tudtunk persze az OLAF-jelentésről, csak a végeredményt nem ismertük. Azt is sejtettük, hogy szabálytalanságnál többről is szó van, hiszen mi már egy évvel korábban kénytelenek voltunk megtenni a feljelentést, mint ahogy az OLAF elkezdett volna nyomozni. Itt jegyezzük meg, pusztán a ténymegállapítás szintjén, hogy most némelyek támadják ugyan a magyar nyomozó hatóságot is ez ügyben „lassúság” címén, ám az a helyzet, hogy a külföldi szálon nyomozó angolok sem járnak látványosan előrébb a szövevényes ügyben, Franciaországban pedig (az Alstom francia cégnél) nem tudni, történt-e bármi is egyáltalán.
Hogy a Demszky főpolgármester úr időszakát érintő csaknem nyolcvan OLAF-megállapítás közül hányat és melyet (melyeket) ítél bűncselekménynek, illetve csak szabálytalanságnak a nyomozó hatóság, ezt ma nem tudhatjuk. Ezért itt a számokkal és a nevekkel óvatosan bánok. Ahogy óvatosan bánnék 167 milliárd forint „ellopásával” is. A majdnem 170 milliárd csaknem a teljes uniós támogatás. Ha ennyit kiemeltek volna a kasszából, akkor figyelembe véve a szerelvényeket, az áramellátást, a biztonsági berendezéseket, a belső építészeti és felszíni munkákat, nem lenne M4-es metró, legfeljebb az üres alagútban a szerkezetkész állomások között tekeregne a szél.

Itt rosszul megkötött, kedvezőtlen szerződésekről biztosan szó van, sok szabálytalanságról, károkozásról is, valószínű, bár ma még határozatba nem foglalt és ismeretlen mértékű visszafizetésekről, gyanús pénzmozgásról szintén, ám hogy a hetvenhét megállapítás közül mennyi és melyik bűncselekmény, és melyik „csak” szabálytalanság, azt majd a nyomozó hatóság jogosult megállapítani.
Kiemelkednek az események közül az erősen gyanús Alstom és talán a Siemens eredeti szerződéseivel összefüggő megállapítások. Külön csomagot képeznek a 2006–2009 között a képviselők háta mögött a BKV-nál kötött, ma még a főváros és mások számára is új és átláthatatlan elemként megjelent úgynevezett tanácsadói szerződések, ha ezek nagyságrendjüket tekintve összegükben lényegesen kisebb értéket képviselnek is, mint az Alstom és a Siemens. Mindkettővel jóval még a 2006. októberi önkormányzati választások előtt kötötték meg a szerződést, az Alstommal 2006. májusban, a Siemenssel 2006. júliusban.

A magyar államnak és a fővárosnak az országot és Budapestet fenyegető kár enyhítése érdekében minden lehetséges, jogszabály szerinti vitatási lehetőséget ki kell használnia, még akkor is, ha ez esetleg éveket vesz igénybe. A nyomozó hatóságok munkáját nem zavarja, viszont a visszafizetések mértékét akár jelentősen csökkentheti. Erről a lehetőségről nem szabad lemondanunk. A 2010 utáni néhány szerződésmódosítás mind jelentősen lefelé vitte az árakat, valamennyi – ellentétben a Demszky-időszak szerződéseivel – a hatóságok és a közgyűlés jóváhagyásával lépett életbe, és az OLAF olyannyira nem kifogásolja, hogy a jelentés nem is említi ezeket.

Nem fogadható el Demszky Gábor volt főpolgármester úr vagdalkozása. Nem érdemes firtatni a személyére vonatkozó különböző büntetőjogi természetű találgatásokat, mert ezzel is óvatosan kellene bánni – ilyet arra illetékes eddig nem állapított meg róla. Nem néz ki jól, hogy az M4-es óriásberuházás nagy alapszerződéseit még felszólításra se voltak hajlandók a közgyűlés elé vinni, de ebből automatikusan nem következik Demszky jogi felelőssége. Ám egyéb értelemben amit művel, az szimplán infantilis. Először gyorsan meghiúsult állításokat fogalmazott meg az OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban.

Aztán elkezdett dugódíjjal, felszíni közlekedéssel, az M4-es metró második szakaszának meséjével handabandázni. Ahogy az OLAF-jelentés nyilvánosságra került, azonnal elhallgatott ezekkel. Emlékezzenek, hogy telekürtölte annak idején a sajtót azzal, hogy ő Vitalij Klicsko tanácsadója lesz, aztán amikor Klicsko nem tartott igényt rá, akkor is hirtelen méla csend lett. Amit pedig a politikai felelősség kérdésé­ben előadott, az maga a vicc.
Elsősorban is, ha hetvenhét szabálytalanságról egyetlen projekt esetében, különösen, hogy ez éppen az ő kitüntetett projektje volt, annyi éven át tényleg semmit nem tudott, az a legenyhébben szólva erősen felveti az alkalmasság kérdését. Az pedig, hogy egy főpolgármesternek politikai felelőssége nem áll fenn abban, hogy mi történt húsz évig az általa vezetett városban, egyszerűen képtelenség.

Szerző: Tarlós István, Budapest főpolgármestere (Fidesz–KDNP)