h i r d e t é s

Tavaly is milliókat kapott a Szerencsejátéktól Mészáros Lőrinc kultúrcége, de most se látszik, hova került a pénz

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Tavaly is milliókat kapott a Szerencsejátéktól Mészáros Lőrinc kultúrcége, de most se látszik, hova került a pénz

2020. október 16. - 08:27

A Kultúra a Magyarságért Nonprofit Kft. 15 millió forintos támogatást kapott, de ennek a céges beszámolóban ezúttal sincs nyoma.

Mészáros Lőrinc - Forrás: nepszava.hu

2019-ben is tovább ápolta remek kapcsolatát a Mészáros Lőrinc-féle Kultúra a Magyarságért Nonprofit Kft. és a Szerencsejáték Zrt.: utóbbi összesen 15 millió forintos támogatást juttatott az előbbinek, ám a kedvezményezett cég éves beszámolójában nem látszik az összeg. Ugyanez mondható el a korábbi években a Szerencsejátéktól érkezett támogatásairól is.

Az áfával együtt számolva 15 millió forint értékű szponzorációs szerződést 2019 augusztusában kötötték meg a felek. A támogatás most már rendszeresnek mondható, mert 2017 októberében és 2018 áprilisában is a Mészáros-cégre mosolygott a Szerencsejáték, mindkét esetben áfával együtt 11,43 millió forintos juttatással. Viszont ezek közül egyik összeg sem került be a Kultúra a Magyarságért éves céges beszámolójába.

Ez már csak azért is furcsa, mert a Szerencsejáték mellett a Nemzeti Kulturális Alap is rendszeresen segít a cégnek, az ő adományuk viszont megjelenik a beszámolókban. A 2019-es beszámoló kiegészítő melléklete szerint a Kultúra a Magyarságért tavaly összesen 12 millió 592 ezer forint egyéb bevételben részesült, melyből 12 millió 590 ezer forint a Kulturális Alaptól kapott vissza nem térítendő támogatás volt. Logikusnak tűnik, hogy a Szerencsejáték 15 milliójának is itt kellene szerepelnie, de itt nincs, és máshol sem találni. Elképzelhető, hogy - ezúttal is - rossz helyen kerestük az összeget, így írtunk Kalocsai Lászlónak, a Kultúra a Magyarságért vezetőjének, hogy segítsen nekünk megtalálni a bejegyzést, de kérés-kérdésünkre cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

A Kultúra a Magyarságért egyébként tavaly, győztes pályázat után a Magyar Turisztikai Ügynökség kiemelt partnere lett, így jogosulttá vált arra, hogy MTÜ-s támogatást pályázzon meg, úgynevezett study tourok szervezésére. A KM a széksorosan 100-500 fős befogadóképességű rendezvényhelyszín kategóriában lett az ügynökség kiemelt partnere, ebben a kategóriában 500 ezer - 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra lehetett pályázni. Maga a rendezvényhelyszín, mellyel nyertek, a Mészáros Lőrinc-tulajdonolta Dereszla Pincészet rendezvényközpontja, a Henye Borbár, ahol a KM rendszeresen kulturális programokat rendez. Egy study tour keretében összesen legfeljebb 8 főt lehetett meghívni - üzleti partnert és vendéget is - akiknek minimum 3 éj, 4 nap, EU-s piaci meghívott esetében pedig legalább 1 nap kötelező vidéki programot kellett szervezni. A study tourokat 2019. augusztus 01. és 2020. március 31. között kellett lebonyolítani.

Kalocsai Lászlónak küldött e-mailünkben azt is megkérdeztük, hogy a nonprofit kft. végül élt-e a lehetőséggel, és pályázott-e a study touros pénzre, ha igen, mennyit nyert, és arra is kíváncsiak voltunk, hogy sikerült-e a vendéglátást időben, még a koronavírus-lezárások márciusi kezdete előtt megvalósítani, de, mint említettük, ez a levél válasz nélkül maradt.

Mészárossal megjött a pénz is, de azzal a lendülettel tovább is állt

A bodrogkeresztúri székhelyű Kultúra a Magyarságért, pontosabban az elődje története - mint több más cégé is - azután kezdett el felfelé ívelni, hogy Mészáros Lőrinc belépett a képbe. A Kultúra a Magyarságért eredetileg egy Henye Meliorációs Kft. névre hallgató cég volt, mely növénytermesztéssel foglalkozott. 2016-ban még csak 180 ezer forintos bevételt tudott elérni, ami ugyan az előző évi duplája volt, ám így is 13,8 milliós veszteség lett az üzleti éve vége. Még annak az évnek a végén azonban nagy változás jött: a cég négy tulajdonosa közül hármat - a Dereszla Kft.-t, a Henye Borászat Kft.-t, és a Tokaj-Major Kft.-t megvett a Búzakalász 66 Kft., vagyis Mészáros Lőrinc. A Henye Meliorációs Kft. negyedik tulajdonosa a Mészút Építő Kft., mely tulajdonosai között tavaly október végéig ott volt ugyan egy másik Mészáros házaspár, Mészáros István és Mészárosné Szlávik Natasa, de ebben az esetben feltételezhetően csak névrokonságról van szó. A Mészút Építő ellen egyébként végrehajtás van folyamatban.

A Henye Meliorációs Kft.-t a bevásárlás után nem sokkal, 2017 márciusában keresztelték át a Kultúra a Magyarságért-ra, ugyanekkor át is állították a céget forprofitról nonprofitra, illetve növénytermesztésről művészeti létesítmények működtetésére (de mellette foglalkozik még saját tulajdonú ingatlan adásvételével, bérbeadással, építményüzemeltetéssel, út, autópályaépítéssel és épületépítési projekt szervezésével). Ugyancsak néhány hónappal a vállalat újrafazonírozása után született meg az első szerencsejátékos szponzorációs szerződés, a Mészáros-féle - most már - kultúrcég 2017 októberében összesen 11,43 millió forint állami forrásból származó támogatáshoz jutott. Segítő jobbot nyújtott a Nemzeti Kulturális Alap is, tőlük 2 millió forint érkezett.

Meglepetések helyett

Az apanázsból viszont nem lett nyereség - nonprofit cégnél ez nem is lehet cél - , mert az összegeket a KM a Keresztúri esték című rendezvénysorozat megvalósítására kapta. Ennek keretében heti rendszerességgel tartanak koncerteket, zenés esteket Bodrogkeresztúron, a fentebb már említett Henye Borbárban, melyek jegybevételeit a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel. 

Már csak ezért sem meglepetés, hogy a szép támogatási összegek ellenére a Kultúra a Magyarságért a Mészáros-korszakban is veszteséges. Fentebb említettük azt is, hogy 2016-ban, melyet még egy teljesen más, forprofit cégként hoztak le, 180 ezer forintos bevételre 13,8 milliós veszteséget termeltek, 2017-ben, már átalakulva, és Mészárossal a tulajdonosok között 11,5 millió forint bevétellel együtt 17,4 milliós bukás jött össze. 2018-ban 12,6 millió forint volt a bevétel (ebből 3 millió szerepel egyéb bevételként a céges beszámolóban), 18 millió forint a veszteség, 2019-ben 20 millió lett a teljes bevétel (melyből tehát 12,5 millió az NKA támogatása), és ugyancsak 20 milliós lett a mínusz.

Viszont mindez nem tűnik különösebben nagy bajnak. A nonprofit cégek ugyanúgy rendezik a veszteségeiket, mint a forprofitok: a tulajdonosok tőkét emelnek. Erre pedig a nyereséggyárként dohogó Mészáros-cégbirodalomban azért van lehetőség.

mfor.hu