A hódmezővásárhelyi polgárok fellázadtak a városvezetői választáson. Azt üzenték az országnak, hogy diktatúrában csak két párt létezik: az egyik az uralkodó mellett, a másik vele szemben áll. Hazugságokkal nem lehet végtelenségig megosztani a népet, az emberek nem hagyják ellopni a demokráciát és a jövőjüket.

(Hazudnak és lopnak) Az április 8-án esedékes országgyűlési választások előtt egy hónappal a közhangulat sokban emlékeztet a 2002. évi választások előtti időszakra. Akkor és most is két szóval jellemezte az utca embere Orbán Viktor társulatát: ezek hazudnak és lopnak. Most persze mindenki kiegyezne azzal, ha csak annyit hazudnának, mint akkoriban és csak annyit lopnának, mint amennyi közpénz a nevezetes Happy End és Ezüsthajó "káeftéken" keresztül a Fideszhez vándorolt. Mára megnőttek a tétek. Pillanatnyilag megbecsülhetetlen, hogy milyen mértékben lehet ellopni közvagyont, megcsapolni a költségvetést, az országnak juttatott uniós támogatásokat. Semmit sem ért a dolgokból, aki magabiztosan kijelenti, hogy maradjanak ezek, mert már eleget loptak. Mihez képest? Ha csak a régi béketáboron belül maradunk, a magyar oligarcháknak van még hova fejlődni a moszkvai vagy prágai kollégáikhoz képest.  

(Egyén és társadalom) A tudós egyházfő arról értekezik egy helyen, hogy az ember (egyén) és az emberi társadalom (közösség) vajon ugyanazon isteni projektnek a része-e vagy lehetséges netán, hogy a Teremtő két projektjével van dolgunk? Az utóbbi esetben ugyanis – teszem hozzá - a társadalom (közösség) ügyeivel foglalkozó politika elkövetheti az összes bűnöket az egyén szuverenitásának megsértése nélkül. A közösség ellen elkövetett bűn nem telepszik rá az egyes emberre. Vannak ilyen időszakok a történelemben, amikor az én házam az én váram és a közéletet megrontó bűnösök nem léphetnek be a hajlékomba. Aztán jönnek más idők, amikor az egyén nem térhet ki a társadalmat károsító bűnök elől. Ha rakott is falakat a Teremtő ember és társadalom közé, a falak leomlanak a hazugságok és lopások súlya alatt. Oda jutottunk, hogy az eredeti bibliai kifejezések elveszítették az értelmüket. A lopás már nem is lopás, hanem maga a politika.

(Forradalmi lózung) A Nemzeti Együttműködés Rendszerét (NER) hazugságok feszítik belülről a 2010-ben kezdődött kiépítése óta. Parlamenti nyilatkozatban a "nemzeti oldal" forradalomnak nyilvánította azt a gesztust, hogy a polgárok a szavazófülke magányában beikszelték a szavazólapon a képviselőjüket. Gyerekes hazugsággal azt magyarázták békés magyar választóknak, hogy a szavazócédula fegyverré változott a kezükben. Eljött a fülkeforradalmárok ideje, akik harcos retorikával léptek színre, hogy ellenforradalmi lendülettel sutba dobják az ország alkotmányát. Új társadalmi szerződésnek minősítették a választási győzelmet, azt a körülményt, hogy politikai versenyben törvényhozási és kormányzati felhatalmazást nyertek. Egyúttal feljogosították magukat új állami-társadalmi berendezkedés létrehozására. A népszuverenitás leple alatt becsempészték a diktatúra projektjét.

(Álruhás diktatúra) Kevés idővel a választások után fideszes káderosztagok szállták meg a fontosabb állami intézményeket. Már az első lépések után lelepleződött a valódi szándék. A meghozott intézkedések világossá tették, hogy a változások iránya a demokráciából a diktatúra felé tart. A politikai propaganda azonban többé-kevésbé sikeresem elhitette a hazai és külföldi közvéleménnyel, hogy a kiépített rendszer eleget tesz a demokráciával szembeni követelményeknek, az EU-ban elfogadott jogállami normáknak. Hogy kevesen ismerjék fel a diktatórikus átmenet folyamatát, Orbán Viktor álruhába öltöztette új rendszerét, átnevezte illiberális demokráciának. Az emberek tudomásul vették a nyelvpolitikai trükköt, a miniszterelnök ellenfelei is megelégedtek a hatalom autokratikus vonásainak emlegetésével. A politikai hazugság teret nyert a társadalomban.

(Paraván mögött) Kétségtelen, hogy az Európai Unió paravánja segíti elrejteni a NER igazi arcát. Brüsszel választott testületei és intézményei legitimálják Orbán Viktor egyeduralmát és biztosítják a rendszer fenntartásához szükséges forrásokat. Budapest és Brüsszel heves kritikákat zúdít egymásra, miközben az Unió asszisztál a pártállam kiépítéséhez. Az uniós források körüli játszmák, Paks II. és a nemzetközi társaságok körüli titkolózások nehezítik a magyar emberek tisztánlátását. Senki sem tudja megítélni, hogy a diktatórikus berendezkedésnek hol húzódnak a határai az Unión belül. Az OLAF által feltárt Elios-ügy azonban jelzi, hogy a négy évvel ezelőtti tétlenséggel szemben Brüsszel a választások előtt a magyarok tudomására kívánja hozni az igazságot. Azt üzeni, hogy az ellopott pénzeket nem lehet a migránsokkal való riogatás és a feudális függőségek visszacsempészése közben elhelyezni a családi széfben. Ledlámpák fényénél, kisvasúton érkezett el a számonkérés ideje.

(Fácán és szarka) A média mindent leírt már a hódmezővásárhelyi polgármester választásról. Az előző városvezető halála miatt kiírt választásról sokan gondolják, hogy a Sors rendelése szerint történt, noha a voksolás időpontját, amely közel esett az országgyűlési választásokhoz, jogszabályok írták elő. Égi és földi jeleket ezen kívül is felfedezni véltek megfigyelők. Némi csodálkozással konstatálták, hogy a keresztény-nemzeti kormány fellegvárának tekintett településen hívő keresztény ember vállalkozott a kihívó szerepére. Egyházi közösség világi vezetője lépett fel Isten szolgáit is saját szolgálatába állító hatalommal szemben. Katolikus hitvalló emelte fel a fejét olyan városban, ahol 2010-ben maga a szeged-csanádi püspök buzdította híveit a Fidesz-KDNP jelöltjeinek a támogatására. A jelekből az is kiolvasható volt, hogy jégtörő Mátyást követő napon veszélyes lehet a pálya és februárban tart még ugyan a fácánkakasokra a vadászati idény, de lőni lehet házi görényre és szarkára is.

(Hívek és ellenfelek) Ami Vásárhelyen történt, az a kormányzati hazugsággyár csődje volt. Kiderült, hogy Lázár János, akit a fővárosiak "emberarcú fideszesnek" mondanak, a szűkebb pátriájában rettegésben tartja az embereket, oligarchái lopják a közpénzt, emberei hazugságokat terjesztenek azokról, akik felemelik a szavukat. Hódmezővásárhely az évek során a NER mintakövető városa lett, ahol a korrupció, a hatalmi arrogancia és a megfélemlítés gúzsba kötötte a lelkeket. Márki-Zay Péter (keresztényeknek: Szikla) a reménytelennek látszó helyzet megváltoztatására kínált alternatívát és gyűjtött tábort maga mellé minden kormányellenes pártból és közösségből. Követte azt a régi szabályt, hogy diktatúrában csak két pártnak van tere: az egyik az uralkodó híveinek, a másik az ellenfeleinek a gyűjtőhelye. A 2018. évi parlamenti választáson a vásárhelyi tapasztalatok receptként szolgálhatnak néhány választókörzetben, elsősorban ott, ahol független jelöltek indulnak vagy erős a kormánypártok jelöltje és csak széles összefogással győzhet az ellenzék. A körzetek többségében a korábban leírt párhuzamos stratégia hozhat sikert az ellenzék jobbikos vagy baloldali jelöltjének.

(Választói mozgalom) Az ellenzéki pártok évek alatt sem tudtak alkalmazkodni a NER 2011-ben egyoldalúan kialakított választási rendszeréhez. Azt azonban kitapasztalták, hogy a centrális erőteret leképező szisztéma az egyéni szavazókörzetekre fókuszál és annál több esélyt kínál a centrumban lévőknek, minél nagyobb az ellenzék megosztottsága, ha sok a kamupárt és az egyéni induló. Úgy tűnik, hogy a választási rendszer a 2014. évi használata során sokat veszített a frissességéből és kiismerhetőbbé vált. A rendszer kiagyalói nem számoltak azzal, hogy a választók a listás és az egyéni szavazatukat megoszthatják, az elsődleges preferenciájuktól függetlenül tömegesen átszavazhatnak esélyesebb jelöltre. Az átszavazás veszélyes a Fidesz számára. A szavazatok megosztását, illetve az átszavazásokat a pártok közötti megállapodások befolyásolhatják, de felerősödhetnek spontán jellegű választói mozgalmak is. Ahogy nov. 16-án írtuk ezeken az oldalakon: "A pártok félni kezdhetnek attól, hogy a szavazótáboraik kikerülik őket és a fejük fölött megvalósítják a párhuzamos stratégia népi változatát. Különböző utakon, de ugyanazon a cél felé haladva létrehozzák a kormányváltáshoz szükséges kritikus tömeget".

(A hazugság-faktor) A vásárhelyi referendum során megerősítést kaptunk arról, hogy a politika hazugságai milyen mértékben képesek befolyásolni az embereket és mire elég a kormánypártok mozgósító ereje. Úgy látszik, hogy a pszichológiából ismert nevezetes Asch-kísérlet által igazolt arányban, az emberek 32 százaléka valóban becsapható hamis propaganda által, de a többség átlát a hazugságokon. Ebből kiindulva Vásárhelyen közel 12 ezer főre, mint a kormányzati hazugsággyár által előállított potenciális szavazóra számíthatott a Fidesz. Közülük 9,5 ezer főt tudott elvinni az urnákhoz, tehát a táborának négyötödét tudta mozgósítani. Márki-Zay Péter annak köszönhette a győzelmét, hogy a hazugságokat elutasító vásárhelyiek több, mint a fele, 13 ezren  voksoltak az általa ígért változásra. Bizonyítást nyert, hogy a hazugság-faktor ellenére a Fidesz legyőzhető.

Ha becslési adatnak elfogadjuk az Asch-tényezőt, országosan a kormánypártok a 7.8 millió szavazóból 2,5 millió szimpatizánssal rendelkezhetnek. (Hasonló arányú támogatást mérnek kutatások is.) A szimpatizánsok 80-90 százalékos mozgósítása estén 2-2.3 millió polgár szavazhat rájuk az urnáknál. (2014-ben 2,14 millió listás szavazatot kaptak a hazai választóktól). Ha az ellenzéknek sikerül a hazugsággyár "termékeit" elutasító többi lakost "vásárhelyi arányban" mozgósítani, akkor mintegy 2.7-3 millió szavazó voksai esélyt adnak a kormányváltáshoz. Ebből kiszámolható, hogy összességében közel 70 százalékos részvétel mellett, koordinált szavazással, az elvesző szavazatok minimalizálásával győzhet az ellenzék.