Napjainkban sokan tudnak már angolul, illetve németet is számos ember használja a munkája során, azonban az, aki érvényesülni szeretne, jól teszi, ha minél több idegen nyelvet elsajátít. De vajon melyik az a nyelv, amely iránt nagy a kereslet? Mit érdemes tanulni a XXI. században?
Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László. Néhány név azok közül, akiket a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatnak a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez. A CEU Határtalan iskolája közérthetően magyarázza el a legfrissebb tudományos eredményeket a diákoknak.
Három poszttal korábban írtam, amit a tudomány és a kiválóság hazai üldözésének gyakorlatával illusztrálnék most, nem egészen függetlenül Magyarország legfontosabb erőforrásának és exportcikkének, az emberi elmének a megfojtásáról egy prosztó rezsimben.
Durván csökken a felsőoktatási hallgatók száma Magyarországon 2005 óta. Akkor a teljes magyar népesség 4,2 százaléka, 2016-ban azonban már csak 2,9 százaléka járt felsőfokú képzésre valamilyen főiskolára vagy egyetemre.
Tegnap, vagyis október ötödikén töltötte be ötvenhetedik születésnapját Neil deGrasse Tyson, amerikai asztrofizikus, és kozmológus. A természettudományok népszerűsítéséért tett erőfeszítései csak brit kollégája, Stephen Hawking erőfeszítéseihez, illetve Tyosn egyik legnagyobb példaképe, és elődje, Carl Sagan munkájához fogható.