Október 4-től, vagyis mától indul a Zöld Otthon Program, ami akár 70 millió forint, a piaci hiteleknél jóval olcsóbb lakáshitelt is jelenthet azoknak, akik új építésű, energiatakarékos otthonban gondolkodnak.
A járvány lecsengésével egyre reálisabb lehetőségnek tűnik sokak számára egy külföldi utazás. Ma már sokan terveznek aktív pihenést, és sokak zsebében lapul olyan bankkártya, melyhez a kibocsátó pénzintézet utasbiztosítást is ad. A Bank360 elemzői azt vizsgálták, hogy mire elegendőek ezek a biztosítások, ha sportolni szeretnénk a nyaralás alatt.
A koronavírus sem tudja megállítani a felújítási lázat, ami elindult január óta - köszönhetően a legfeljebb hárommillió forintos állami támogatásnak, amiből a lakás bármelyik része szépíthető, megújítható. A támogatás előfinanszírozásához felvehető, szintén támogatott lakásfelújítási jelzáloghitel február óta érhető el, a nagybankok beszámolói alapján pedig máris népszerű kölcsönné lépett elő - derül ki a Bank360.hu körképéből.
Magyarország a következő hetekben fontóla veheti jüankötvények kibocsátását, ha kedvezőek lesznek a piaci körülmények - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy bécsi konferencián. A Budapest Bankot és az MKB-t még az idén eladnák.
Magyar kormány döntött arról, hogy lehetőség szerint még az idén – de legkésőbb 2016 első felében – értékesíti az átmenetileg állami tulajdonban levő Budapest Bankot és az MKB Bankot - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.