h i r d e t é s

Temetés előtt, alatt és után

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Temetés előtt, alatt és után

2020. december 15. - 18:48

A halál bizonyosság. Kikerülhetetlen valóság és tudnunk kell, mi ekkor tennivalónk.

Sokan kórházban halnak meg, távol a hozzátartozóktól, de van, aki családja, szerettei körében. A halott ellátása a Szunna szerint családi környezetben könnyebb, ennek lépései a következők.
A halál előtti pillanatok nyilvánvalóak. Ezt „muhtadar”-nak nevezzük. Szokás a testet ilyenkor a Qibla (Mekka) irányába fordítani. A hozzátartozok, ha tudnak, Koránt recitálnak, fohászt mondanak. A haldokló személy, ha tudatánál van, igyekszik a Shihada szavaival távozni.
A halál beállta után finom mozdulattal le kell zárni a szemet, az állat pedig felkötni, vagy alátámasztani, hogy a száj csukott pozícióban maradjon. A végtagokat kinyújtott állapotba kell rendezni, a fejet igyekezni kell a Qibla irányába igazítani. Ékszereket el kell távolítani. Következik a test előkészítése.

Alapvető, hogy a test teljesen tiszta legyen. A házastárs vagy az azonos nemű családtagok kötelessége, hogy legalább háromszor megtisztítsák, megmossák. Ha három mosás után sem tiszta, addig kell ismételni, amíg szükséges. Ennek azonban páratlan számú alkalomnak kell lennie.
A rituális mosdatás sorrendje.
A jobb felső oldallal kezdődik, a bal felső oldallal folytatódik, majd a jobb alsó és bal alsó oldallal végződik. A nők hajának megmosása után három hajfonatot alakítanak ki.
Test lepelbe burkolása.
A lepelbe burkoláshoz férfi esetén három fehér és nő esetében öt fehér vászonleplet használnak. A lepleket előszőr szétnyitják és egymásra terítik. Majd ezekre ráhelyezik a testet. Az elhunyt bal kezét a mellkasára teszik. Ezután a jobb kéz a bal tetejére kerül. A lepleket egyenként a test fölé hajtják úgy, hogy először a jobb oldalra, aztán a bal oldalra illesztik azokat, amíg a testet egyenként mindegyik körbe nem veszi. Fehér szalaggal kötik át a beburkolt testet a fejnél és a lábnál. További egy vagy két szalaggal kötik át a testet középtájon.

Minden muszlimnak joga van arra, hogy a temetés idején minél több ember legyen jelen, ezért az Iszlámban preferált a halott végső útjára kísérése (musztahabb).

Abu Hureira hivatkozása:
Allah prófétája (béke reá) így szólt: „Aki részt vesz a temetési meneten és felajánlja temetési imáját, az egy Qiratnak megfelelő jutalmat kap. Aki pedig a halottat a sírgödréig elkíséri, két Qirat jutalomban részesül." „Mi az a Qirat?” kérdezte valaki. Erre ő: „Olyan, mint két hatalmas hegy.”
Szahih Bukhari 1325.

Temetési (dzsanazah) ima
Férfiak és nők külön helyezkednek el. Hagyományosan a nők a férfiak mögött. Az imám, vagy a legidősebb férfi családtag feláll és Mekka felé fordul, a halott pedig előtte van. Mögötte sorakozik fel a gyásznép, majd bemutatja az imát. Ha senki nincs az egész muzulmán közösségben, aki ezt az imát elvégezné, akkor az egész közösség bűnösnek minősül Allah szemében.

Minden muszlim joga, hogy halálakor a többi muszlim dzsanazah imát mondjon érte. A dzsenazah egy kötelezően végrehajtandó ima. Az ima után a halottat a lehető leghamarabb el kell temetni. A holttestet a sír Qiblah felüli oldalában kell elhelyezni.

A sírgödör tájolásánál azt kell figyelembe venni, hogy a halott a jobb oldalán fekve, arccal Mekka felé nézzen. Ehhez az elhelyezéshez a sírgödör alján egy vájatot (Lahd) kell elkészíteni, ami olyan szűk, hogy a test csak oldalra fektetve fér bele. Ha a talaj szilárdsága megengedi, akkor a sírgödör Qibla felöli oldalában alakítható ki a lahd. A lahd lényege, hogy a holttestet egy zárt térbe helyezzük, ahol oxigén is van. Cél, a test mielőbbi lebomlásának biztosítása. Ha a talajviszonyok nem teszik lehetővé a sírgödör oldalán történő lahd kivájását, akkor középen is kiásható. Homokos talaj esetében deszkákkal ki lehet bélelni a vályút. A lahd lezárására tégla, égetett anyag nem használható. Agyag, deszka, vagy más természetes anyag szükséges.
Ezt követi a sírgödör feltöltése, amihez nem használható több föld, mint ami abból kitermelődött. A sírhalom kialakítása után a gyászolók, közösen imádkoznak, fohászt mondanak.
Ettől kezdve eltérő vélemények vannak iskolák szerint azzal kapcsolatban, hogy látogatható-e a sír, vagy nem, recitálható-e a Korán a temetőben, vagy nem.

A muszlimok abban hisznek, hogy temetésüket követően a Végítélet Napjáig sírjukban maradnak, ezért a hely megzavarása, vagy exhumálás többé nem megengedett. Egy hadísz arról számol be, hogy ha valaki a Yasin szúrát recitálja a temetőben, akkor a halottak büntetése megenyhül és a recitáló éppoly jutalomban részesül, mint az elhunytak lelke. A próféta társai erre hivatkozva látogatták a temetőt. Egy másik hadísz szavai csak üdvözletre és halottakért mondott Du`a-ra, illetve a halál emlékezésére utalnak. A saría szerint olyan szokások, mint például a koszorúk, virágok helyezése stb. helytelen.

Iddah (nők kivárási) időszaka

  1. Iddah-nak hívják a nők várakozási idejét a férj halálát követően. Ennek hossza a halált követően négy hónap és tíz nap.
  2. Ebben az időszakban az özvegynek abban a házban kell maradnia, ahol elhunyt férjével laktak. Amennyiben ellátják, mindene van, nem hagyhatja el ezt a házat. Ha ő az egyetlen kenyérkereső családfenntartó és nincs más bevételi forrás, akkor csak napközben hagyhatja el otthonát.
  3. Az özvegynek, aki férjének halálakor gyermeket vár, a kivárási időszak (Iddah) a gyermek születéséig fog tartani. A négy hónap és tíz nap ebben az esetben nem számítandó.
  4. Ha a nő a férj halála idején nincs otthon, akkor a lehető leghamarabb vissza kell térnie és az otthonában kell töltenie az Idda időtartamát. Az Idda napjait a halál időpontjától kell számítani. Ez nem a nők elnyomásáról szól, hanem a hosszú távú problémák elkerülésére szolgál. Pl., ha egy nő a férje halála után azonnal házasságot köt, miközben terhességének tudatában van, de eltitkolja azt, akkor problémát jelenthet a gyermek származásának megállapítása, az új férj esetleg nem hajlandó a gyermek apaságát elvállalni.
  5. Iddah idején a nőknek tartózkodniuk kell divatos ruhák hordásától, smink vagy ékszerek használatától.

Pár fontos kiegészítés. Az elhunyt vagyonkezelőjének, vagy bizalmasának felelőssége, hogy hátramarad adósságait megfizesse. Az Iszaluth-thawab (bűnbánat) az elhunyt nevében és javára, így szegények táplálása, sadaqah, istighfar stb. szintén elvégezhető. A Saria nem említ semmilyen konkrét dátumot vagy napot, például a harmadik, hetedik, tizenegyedik vagy negyvenedik, a felajánlás, emlékezés, vagy a halottért mondandó fohász teljesítésére.

Halva született gyermek.
A halva született gyermeknek nevet kell adni, a Ghuszl-t (mosdatást) el kell végezni, majd egy darab ruhába (nem halotti lepelbe) csomagolva és a végtisztességet megadva el kell temetni.

Elvetélt magzat
Amennyiben a végtagok már látszanak, nevet kell adni, el kell végezni a mosdatást és egy szövetbe csomagolva éppen úgy kell eljárni, mint a halva született csecsemővel kapcsolatban. Ha a végtagok még nem alakultak ki, akkor nincs mosdatás. Torzszülött magzat egy darab textilbe csomagolás után eltemethető.

Különleges rendelkezések.
Aki harcban esik el, megölték, bűncselekmény, vagy katasztrofális baleset áldozata és nincs mód a halott megmosdatására, azt vérében kell eltemetni, azaz mosdatás nélkül. Járványok idején, amikor nincs mód a hozzátartozók részéről a halottal kapcsolatos feladatok ellátására, a kórház, vagy a létesítmény feladata a test megfelelő előkészítése. Ha nincs mód halotti lepel alkalmazására és a jogszabály fertőzésveszély miatt zárt koporsós, vagy ennél szigorúbb temetést rendel el, az követendő, de a hamvasztást akkor is el kell utasítani.

Címkék: