h i r d e t é s

Tími és Lali – egy házaspár öt gyerekkel

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tími és Lali – egy házaspár öt gyerekkel

2016. szeptember 01. - 10:52
0 komment

A Hörmann Hungária és a Habitat for Humanity Magyarország: egy család álmát váltották valóra.

Azon szerencsések közé tartoznak, akik több éves költözés után végre saját lakásba költözhetnek a Habitat for Humanity Magyarország Második Esély programjának segítségével. Az építkezési munkálatok még javában zajlanak, de a Hörmann Hungária ajtó adománya már megérkezett a végtelenül boldog család új otthonába, akik maguk is lelkesen vesznek részt a felújítási munkálatokban, és még a rokonokat is mozgósították. Egy ilyen önkéntes napon meséltek álmaikról, terveikről, és arról, hogy mit jelent a családnak, a gyerekeknek a saját otthon.

„El sem hiszem, hogy teljesül ez az álmunk, és többé már nem kell albérletből-albérletbe, illetve átmeneti otthonban élnünk. A gyerekeket is nagyon megviselte a sok költözés, sokszor azt sem tudtuk este hová megyünk haza, de most végre ők is nagyon boldogok.” 

– összegzi az utóbbi 7 évüket a 31 éves családanya, majd csillogó szemekkel meséli, hogy a lakás alaprajzán a gyerekek már ki is választották, kinek melyik lesz a szobája. Az idén első osztályos, 7 éves Kiara annak örül a legjobban, hogy a szobájában – ahol hercegnős lesz az ágy és a tapéta - végre be tudja majd csukni, illetve zárni az ajtót, saját kis birodalma lesz, amelynek kulcsát még az iskolába is magával viszi. A kislány szobájába vadonatúj Hörmann beltéri ajtó kerül, akárcsak a fiúkéba, és a lakás bejárati ajtója is Hörmann adomány. 

„Én alig várom, hogy elkészüljön a konyhám, mert számomra ez a legfontosabb hely, itt gyűlik össze a család, itt beszélgetünk, itt indul és itt végződik egy nap. Itt lesz a nagy asztal, csak finomakat eszünk, nagyokat nevetünk, a lényeg, hogy együtt legyünk.”

– mutat körbe a konyhában Timi. A családapa, a 38 éves Lali közben munkaruhába öltözik, és nekilát kislánya majdani szobájának átalakításába. Amikor éppen nem építkezik, munkahelyén dolgozik, és amikor csak teheti, eljár statisztálni, már több filmben is szerepelt, vidám természete miatt sokan kedvelik. De Timinek is besegít a házimunkában.

„Egy család számára a legfontosabb a biztos otthon, legyen hová hazatérni, megpihenni. Örülünk, hogy a Habitat for Humanity megkeresésének eleget tudtunk tenni, és ajtóinkkal hozzájárulhattunk egy család álmának megvalósításához.”

– fogalmazott Szujó László, a Hörmann Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Ez a Hörmann Hungária és a Habitat for Humanity Magyarország első együttműködése, de minden bizonnyal lesz folytatás, mert egyre nagyobb szükség van a megfizethető bérlakásokra, a Második Esélyhez hasonló programokra, és olyan adományozókra is, mint amilyen a Hörmann Hungária. Európa vezető ajtó-, és kapugyártója idén még további két otthon felújításához járul hozzá bejárati ajtókkal.

A Habitat Második Esély programja otthontalan, családok átmeneti otthonában élő, gyerekes családoknak nyújt segítséget. A civil szervezet önkormányzatok és önkéntesek segítségével nem lakható állapotú szociális bérlakásokat újít fel, így ezek családok hosszú távon is fenntartható, biztos otthonhoz jutnak. A Habitat for Humanity Második Esély programját a Saint-Gobain Initiatives Alapítvány támogatásával, a Szociális és Rehabilitációs Alapítvánnyal, Zugló- és a XV. kerület önkormányzataival partnerségben valósítja meg.

A ház körül még sok a munka, de Timi és Lali megállás nélkül tervez, azt mondták, a szép új szobákban, az új ajtók közt végre olyan életük lesz, mint még soha, és remélik, hogy gyermekeiknek már nem kell a kilátástalansággal megküzdeniük, és az övékéhez hasonló nehéz és göröngyös utat bejárniuk.

További információk a Hörmann termékeiről, a www.hormann.hu oldalon.