h i r d e t é s

Tizennyolc évet kapott a szigetszentmiklósi kamaszlány gyilkosa

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tizennyolc évet kapott a szigetszentmiklósi kamaszlány gyilkosa

2015. március 27. - 13:12
0 komment

A férfi azzal csalta a Duna-parta a lányt, hogy ott találkozhat szerelmével.

Valójában magának akarta megszerezni. - írja a hir24.hu

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette - ezért állítottak bíróság elé egy férfit, aki 2013-ban meggyilkolt egy 16 éves, hallássérült szigetszentmiklósi kamaszlányt. A férfit a Budapesti Környéki Törvényszék tizennyolc év fegyházbüntetéssel sújtotta első fokon, pénteken.

A vádirat szerint a harmincas évei elején járó férfi - ahogy áldozata is - Szigetszentmiklóson élt. A lány egy korabeli fiúval járt, általa ismerkedett meg későbbi gyilkosával is. Miután szakítottak, a tinédzser többször beszélt az interneten keresztül a férfival, hogy megtudjon néhány információt volt barátjáról. A fiú hallani sem akart a kapcsolat folytatásáról, ám ezt a vádlott eltitkolta a lány elől.

A férfi azt ígérte a fiatalnak, hogy szervez egy találkozót a szerelmével, de valójában magának akarta megszerezni őt. Azon túl, hogy közeledni akart hozzá - kihasználva bánatát, tapasztalatlanságát - pénzt és aranyat kért tőle az áhított információkért cserébe. A lány elutasította őt. 

2013. árpilis 10-ére találkozót beszéltek meg Szigetszentmiklóson, a Duna-partra. A tinédzser azt hitte, volt barátja is ott lesz - de nem volt. A férfi elmondta neki, hogy kapcsolatot szeretne vele, de a lány ezt nem akarta. A támadó eleinte győzködte, áldozata azonban menni akart, és közölte, ha nem hagyja békén ezzel, szól a szüleinek. A gyilkos ekkor megragadta őt, a földre rántotta, fojtogatta, majd a földön talált téglával többször lesújtott a fejére. A lány meghalt, a férfi a közelben lévő gumiabroncsokkal takarta le a holttestét.

A szülők még aznap bejelentették az eltűnését. Holttestét másnap találta meg az őt kereső kutyás mentőegység.

 

hir24.hu