h i r d e t é s

Több lépcsőben újul meg az esztergomi Kovácsi lakótelep

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Több lépcsőben újul meg az esztergomi Kovácsi lakótelep

2016. szeptember 02. - 17:36
0 komment

Megépülése óta nem történt akkora mértékű beruházás a lakótelepen, amelynek a tervezési fázisa a mai napon indult el.

A munkálatok több lépcsőben fognak elkezdődni, az indulási dátum a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint 2017. március 10.

A több lépcsős rekonstrukciós munkálatok keretében megújul a Budai Nagy Antal és a Móricz Zsigmod utcák útburkolata, valamint az utak melletti és a lakótelepeken átívelő járdák és zöldterületek.

A tervezők egyeztetnek a területen lévő közművekkel is, és a körzet képviselőjével egyetemben igyekeznek a közműszolgáltatókra nyomást gyakorolni, hogy a szükséges cseréket, tervezett javításokat még azelőtt végezzék el, hogy elkészülnének az új utak és járdák.

Ésszerűen tervezve

A szakemberek részletesen feltérképezték az erre élők parkolási és "gyaloglási" szokásait is. Azaz, ahol most zöldterületen parkolnak autók, vagy félig a fűben, ott parkolóhelyeket fognak kialakítani az évek során megnőtt igények figyelembevételével. A járdák újbóli kialakítása is ebben a szellemben történik, ahol a gyalogosok "levágták" a meglévő járdát, a rekonstrukció után az új járda már ezeket a nyomvonalakat fogja követni.

A projekt tervezőjének feltűnt, hogy sok "üres" betonfelület szegélyezi a tömbházakat, ide zöldfelületek kialakítását tervezik.

A Budai Nagy Antal utcában lévő nem EU-komforn játszóteret megszüntetik, oda szabványos játékok kerülnek, ezzel együtt a lakótelep túlsó felén lévő "sóder-alapú" játszótér aljzatát is gumiörleményes felületűre cserélik. Szó van arról, hogy a kosárlabdapálya körben kerítést kap, ahogy a jelenlegi "hulladék-kalitkákat" is kőfalra cserélik.

A Budai Nagy Antal utca lejtős garázsbeállójánál a vízelvezetést fogják megoldani és ezzel szemben kialakítanak egy másdik sor parkolót is.

A "zölderkélyes" panel túloldalán megszüntetik a behajtást, így az a terület is teljes mértékben parkká alakulhat.

A Budai Nagy Antal és Áchim András utcák kereszteződésében zebrák kialakítására is sor kerül.

A Baross Gábor utca, Bem tér és Schweidel József utca kiesik a rekonstrukcióból, mivel ez a terület az épülő intermodális csomópont fejlesztési területével egybe esik - mondta el dr. Szerencsés Gergely.

A Schwieidel József utcában a megépült játszótér mellett még három dolgot emelt ki a körzet képviselője.

A CIVILHETES kérdésére elmondta, hogy a játszóteret körülvevő kerítés elsődleges funkciója az volt, hogy a területre állatot ne vigyenek be az emberek - szerintünk ez a kerítés teljesen felesleges, így a tervek között szerepel egy kutyafuttató kialakítása - bár ennek helye ebben a pillanatban még kérdéses.

A lakótelep "sánc" felőli oldalán egy streetball pálya került kialakításra, a pinpongasztalok közül csak három darab marad meg, és Erős Gábor képviselő úrra hivatkozva Szerencsés Gergely azt mondta, hogy a jelenleg bekerítetlen focipálya helyére egy kivilágított, műfüves pálya kerül az MLSZ jóvoltából - bár erre dátumot senki nem tud. Az más kérdés, hogy az ottlakók szeretnének-e egy ilyet az ablakuk alá...

Elkészült Esztergom utcabútor katalógusa, ez azt jelenti, hogy az egyes városrészek utcabútorainak stílusát sikerült meghatározni. Így a lakótelepekre egységes padog és szemetesek kerülhetnek.

Mivel mindkét lakótelepes siralmas állapotban van, a szakemberek azt is mérlegelik, hogy melyik irányból kezdjék a munkálatokat.

További lehetőségek

A nyilvános ruhaszárítókon keresztül Esztergom első közösségi kertjének kialakítása is felmerült. Akinek ötlete van a lakótelepek megújításával kapcsolatban az küldje el drótpostán az info@civilhetes.hu emailre.