h i r d e t é s

Több mint 250 OtthONban kapcsolták be a sulit

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Több mint 250 OtthONban kapcsolták be a sulit

2020. június 04. - 16:03

Az OtthON program tette lehetővé sok diák online tanulását

Lelkes civilek és a United Way Magyarország összefogása révén 264 olyan gyermeknek nyílt lehetősége bekapcsolódni a távoktatásba, akik korábban nem rendelkeztek az ahhoz szükséges eszközökkel. A karantén kezdetén a diákok újfajta kihívással szembesültek, hirtelen távoktatásra kellett átállniuk, ám sok tanköteles gyermek nem tudta tartani a lépést társaival a megfelelő eszközök hiányában. Ezt felismerve indult útjára az „OtthON program – bekapcsoljuk a sulit” kezdeményezés, melynek keretein belül a 264. felújított számítógép talált új gazdára nem olyan rég.

„Több tízezer olyan gyermek él Magyarországon, aki nem rendelkezik internetkapcsolattal, sem számítógéppel, így nem tud bekapcsolódni a távoktatásba, bármennyire is szeretne. Pedagógus Szakmai Közösségünk tagjaitól tudjuk, hogy vannak olyan tanulók, akiket olykor hetekig lehetetlen volt elérni a megfelelő eszközök hiányában, így jócskán lemaradtak társaiktól. Ezeknek a gyermekeknek és családoknak szerettünk volna segíteni azáltal, hogy megteremtjük számukra a megfelelő környezetet a tanuláshoz. Eddig 36 intézménynek juttattunk el 264 számítógép konfigurációt szerte az országban, ezek az intézmények pedig rendszeres igényfelmérés alapján, térítésmentesen adják kölcsön az eszközöket a diákoknak.” – mondta Adriány Kincső, a United Way Magyarország ügyvezető igazgatója.

A program nem csak a távoktatás időszakára nyújt átmeneti megoldást, az eszközök a járvány elmúltával visszakerülnek az intézményekhez, így a gyermekek továbbra is tudják őket használni az iskolákban.
Azon túl, hogy a használt gépek jóval költséghatékonyabbak – így több gyermeknek tudnak segíteni ̶ és az oktatásban használt programok zökkenőmentesen futnak rajtuk, az újrahasznosítás és fenntarthatóság üzenetét közvetítik a családok, gyermekek számára.

„A Highlights of Hungary 2013 óta, független kezdeményezésként gyűjti azokat az inspiráló hazai projekteket, történeteket, melyek Magyarország jövőjét építik. Büszkék vagyunk, hogy az OtthON kampányunk bekerült a leginspirálóbb kezdeményezések közé. Szerencsére akadnak még felajánlások, a számítógépeken kívül iskolaszereket, tisztálkodó- és tisztítószereket is eljuttatunk a családokhoz. Természetesen a jövőben sincs megállás, lassan visszatérnek programjaink, melyeknek fókuszterületei az oktatás, a pénzügyi stabilitás biztosítása és az egészség. Ezeken belül az oktatásra, a jövő generációinak támogatására fektetjük a legnagyobb hangsúlyt.” – árulta el Kincső.