h i r d e t é s

Törlik a védettségi nyilvántartásból azokat, akik nem veszik fel a második oltásukat

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Törlik a védettségi nyilvántartásból azokat, akik nem veszik fel a második oltásukat

2021. június 10. - 12:52

Akik az első után a második adag vakcinát nem veszik fel, azokat törlik a védettségi igazolványból. A gazdaság újraindításáról pedig újabb nemzeti konzultációt indít a kormány.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A kormány engedélyezte a 12-16 év közöttiek koronavírus elleni oltását, ugyanakkor kampány nem lesz. Minden szülő maga dönti el, beadatja-e gyermekének a vakcinát – jelentette be a csütörtöki kormányinfón Orbán Viktor miniszterelnök. Ismertette, a járványügyi védekezés új szakaszába lép, a kormány a jövő héttől áttér a tömeges helyett készenléti oltási tervre. Bejelentése szerint a kabinet arról is döntött, hogy a csak az első oltásukat megkapott 137 ezer ember közül, akik még nem vették fel a második adagjukat, és lejárt a határidejük, őket törlik a védettségi nyilvántartásból, védettségi igazolványukat pedig érvénytelenítik. "Megszűnik a védettségük, és sehova nem engedik be őket, ahol azt igazolni kell" - közölte Orbán.  

A kormányfő közölte azt is, újabb nemzeti konzultációt indítanak a magyar gazdaság megerősítéséről, és megismételte, hogy ha Magyarországon 2021-ben sikerül elérni a remélt 5,5 százalékot meghaladó GDP-növekedést, akkor minden szerdán bejelentett ígérte teljesülni fog. Ennek megfelelően a konzultációs íven szerepelni fog a minimálbér 200 ezer forintra való emelése, valamint a 2021-es személyi jövedelemadó-befizetések visszatérítése 2022 januárjában a családok számára. Ugyanígy a kérdések között szerepel a hitelmoratórium folytatása, illetve átalakulása.

Orbán Viktor azt is elmondta, hogy ha sikerül az év hátralévő részében teljesíteni az elvárásokat, akkor a rendvédelmi dolgozóknak eddig háromévenként járó „fegyverpénzt” kaphatnak szintén jövő januárban. A gazdaság helyzetét biztatónak nevezte, és mint kifejtette, szerinte 1-1,5 hónappal előrébb járunk, mint az európai országok többsége, s csak az egy hónapos előny GDP-ben mérve százalékos többletet jelent. – A munkanélküliség Magyarországon 4,3 százalékos, ami  Európában 8 százalékos. Nálunk 4,5 millió felett van a dolgozók száma, és bár ez 50 ezerrel kevesebb, mint 2019-ben ilyenkor, mint ígértük, kétszer annyi munkahelyet hozunk létre, amennyit a vírus elvisz – hangoztatta. 

Arról is beszélt, hogy a nemzeti konzultációban megkérdezik az embereket a klímaadóról, amelynek részleteit az Európai Bizottság hamarosan nyilvánosságra hozza. Orbán Viktor szerint ez arról szól, hogy a klímacélok elérése érdekében ki viselje a pénzügyi terheket. A magyar álláspont, hogy a szennyező cégek fizessék ezeket a többletköltségeket, ne a lakosság. Ugyancsak téma lesz megint a migráció is, a kérdőíveket pedig elektronikusan és hagyományos módon, levélben is ki lehet tölteni majd.

Szintén új bejelentésként hangzott el egy korábbi ígéret: a kormány tíz napos fizetett szabadságot biztosít azoknak, akik részt vettek a védekezésben. Erről a kormányrendelet még csütörtökön megjelenik. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter ehhez hozzátette: a szabadságot jövő év december 31-ig vehetik ki az ápolók, szociális dolgozók és rendőrök.

Orbán, aki szavai szerint örült annak, hogy a vírus harmadik hullámának végével személyesen válaszolhat az újságírók kérdéseire, és ezek között az egészségügy átszervezéséről, drasztikus ágyszámleépítéséről szóló sajtóhíreket cáfolta, s a kiszivárgott munkaanyagról azt mondta: „ilyen anyagot nem ismerünk, a kormány ezt nem tárgyalta, semmilyen átszervezés vagy egészségügyi reform nem lesz.” Azt állította, csupán a jövőben járványügyi védekezésre fognak felkészülni, és ezt szolgálja szerinte a raktáron tartalékolt sok lélegeztetőgép, maszk és vakcina. (nepszava.hu)