Tóth Vera nem hagyta szó nélkül a Magyar Idők kultúrharcos cikkét
Az újság szerint "balliberális diktatúra van a könnyűzenében"
Az írást jegyző Szakács Árpád az ország egyik legjobb hangú énekesnője példáján keresztül mutatta be, hogy szerinte csak a balliberális zenészek számait játsszák a rádiókban, de felhozza még az „MSZP-közeli” Fluor Tomit, vagy a „közismerten balliberális 30Y zenekart” is.
Tóth Vera a cikk megjelenése után nem sokkal Facebook-posztban válaszolt.
„Legyen olyan kedves és ne velem, ne az én példámmal igyekezzen alátámasztani állítását, amely szerint „balliberális diktatúra van a könnyűzenében”.
Az énekesnő szerint
ő soha nem politizált, nem is érzi feladatának,
bár vannak olyan kollégái, akik igen.
„Vannak olyanok, akik felvállalják a politikai hovatartozásukat, akik a jelenlegi kormány mellett állnak. Őket nagyon sokat hallom a rádióban. Más, szintén nyíltan politizáló, szintén népszerű, ám a kormány ellen megszólaló művészeket pedig nem feltétlenül játszanak, legalábbis nem hallom őket a rádióban. Én erre a csatatérre mindenesetre nem kívánkozom – úgy pedig különösen nem, hogy megkérdezésem nélkül felírják a nevemet az egyik harci zászlóra” – írta.