Tovább hullanak a fejek a szlovák politikában és bűnüldözésben
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség emberei őrizetbe vették Milan Lučanský volt országos rendőr-főkapitányt. Milan Lučanský és hét másik személy ellen indult eljárás korrupciós bűncselekmények miatt.
Milan Lučanský csütörtök reggel 6 órakor jelent meg a rendőrségen egy nyomozó kíséretében, rögtön azután, hogy hazatért Horvátországból. A volt rendőrparancsnokot őrizetbe vették. Hét másik személyhez hasonlóan korrupcióval gyanúsítják.
Az őrizetbevételről a rendőrség egyelőre szűkszavúan nyilatkozott. Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője csupán annyit közölt, hogy a folyamatban lévő nyomozati műveletek miatt jelenleg nem adhatnak ezzel kapcsolatban semmilyen információt. Azt azonban még elmondta, hogy összesen nyolc bűncselekményről van szó, amelyet a gyanúsítottak hosszabb időn keresztül követhettek el.
Sajtóinformációk szerint a NAKA, vagyis a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség szerda reggel kezdte el a Júdás fedőnevű akcióját, amely a korábbi Tisztítótűz megnevezésű nyomozás folytatását jelenti. A Tisztítótűz nevű akció során korábban már őrizetbe vették Tibor Gašpar ugyancsak volt rendőrfőkapitányt, Lučanský elődjét, Peter Hrašót, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség korábbi igazgatóját, és Róbert Krajmert, a NAKA korrupcióellenes részlegének vezetőjét.
A szerda reggel indult Júdás akcióban Daniel Čechet, a Pénzügyi Hatóság volt igazgatóhelyettesét, Jozef Rehákot, a belügyminisztérium különleges rendőrségi tevékenységért felelős hivatalának korábbi vezetőjét, valamint Boris Beňát, a Szlovák Titkosszolgálat egykori igazgatóhelyettesét is őrizetbe vették. Az említettek a gyanú szerint korrupciós bűncselekményeket követtek el, egyiküket pedig zsarolással, bűnszervezet megalapításával és bizalmas információk veszélyeztetésével is gyanúsítják.
A csütörtök reggel őrizetbe vett Milan Lučanský azt követően lett országos rendőrfőkapitány, hogy elődje, Tibor Gašpar 2018 májusában a Kuciak-gyilkosság kiváltotta utcai tüntetések hatására lemondott. Az ügy érdekessége, hogy Gašpart egy hónappal ezelőtt, november elején ugyancsak letartóztatta a rendőrség. Ellene bűnszervezet alapítása, fenntartása, támogatása, korrupciós bűncselekmények és hivatali hatáskörrel való visszaélés ügyében indult eljárás. (Infostart)