h i r d e t é s

Tovább nyírja a Fidesz Márki-Zay Pétert, most egy egészségügyi program leállításával vádolják

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tovább nyírja a Fidesz Márki-Zay Pétert, most egy egészségügyi program leállításával vádolják

2018. június 01. - 17:42

Folyamatosan egymást üti a hódmezővásárhelyi Fidesz és a független polgármester Márki-Zay Péter. - írja az orszagszerte.atlatszo.hu.

A legutóbbi csörtében a Fidesz helyi elnöke, Havasi Katalin arról beszélt, hogy szerinte a polgármester miatt állt le egy városi egészségügyi program, és a Márki-Zay nem mond erről igazat. A cég városnak küldött levele szerint viszont úgy tűnik, a fideszes képviselő téved. Lázár János szerint amúgy is csak hamis hangokat lehet a városban hallani – de nem éppen erre gondolhatott.

Gyermekeink egészsége a tét – Márki-Zay Péter szerint nem fontos a szűrés? – ezzel a címmel jelent meg írás a vasarhely24.com. Amiben a Fidesz helyi elnöke, Havasi Katalin arra panaszkodik, hogy egy évek óta jól működő rendszer állhat le, ugyanis az önkormányzat nem kötött szerződést a további fenntartásra, a Fit-Test programra. Majd gyorsan hozzátette, érthetetlennek, hogy annak ellenére, hogy a költségvetésben szerepelt, Márki-Zay Péter miért döntött úgy, hogy erre nincs szükség – írják május 25-én.

Erre reagálva a polgármesteri hivatal azt közölte, “Havasi Katalin doktornő, a Fidesz helyi vezetője állításával ellentétben a polgármester nem állíttatta le a Fit-test programot. A megelőzési céllal testsúly, vérnyomás és egyéb adatokat gyűjtő rendszert az Európai Unió adatbiztonsági szabályzatának (GDPR) május 25-i életbelépése miatt állította le a rendszert havi több mint 1 millió forintért üzemeltető vállalkozás.”

Egy nappal később Havasi Katalin folytatta, szerinte “nem a GDPR miatt, hanem a szerződés és a finanszírozás hiánya miatt áll le a program.”

Tegnap este a polgármesteri hivatal pedig az alábbi, az üzemeltetőtől kapott levelet tette közzé:

“Feladó: <********@regens.hu>

Elküldve: 2018. május 24. 10:29

Címzett: ********@gmail.com

Tárgy: Fit-Test tájékoztató

Tisztelt Érintettek!

Tájékoztatni szeretném Önöket, hogy a Fit-Test rendszer 2018. május 24-én 17:00 órakor átmenetileg felfüggesztésre kerül.

A felfüggesztés oka, hogy 2018. május 25-én 0:00 órakor életbe lép az Európai Unió új általános adatvédelmi rendelete (GDPR), mely a személyi adatok kezelésében intézkedéseket ír elő az adatkezelő részéről, illetve megbízásából. A Fit-Test rendszer évek alatt felépített, érzékeny személyes adatok kezelését ellátó adatbázisa kapcsán az un. adatkezelői jogokat a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat jogosult gyakorolni.

Az egyeztetések zajlanak, bízunk benne, hogy mihamarabb elhárulnak az akadályok és felhatalmazást kapunk a fenti személyes adatokat kezelő szoftverrendszer újraindítására, ezáltal minimális időszakra csökken a rendszer felfüggesztése.

A rendszer újraindításáról haladéktalanul tájékoztatjuk Önöket.

Türelmüket megköszönve, a Fit-Test csapat nevében tisztelettel:

Régens Zrt.”

Vagyis a cég május 24-én közölte az önkormányzattal, hogy a GDPR miatt további egyeztetés kell, a rendszer addig fel lesz függesztve. Hogy akkor most a Fidesz helyi elnöke téved, vagy a rendszert üzemeltető vállalkozás, mindenki döntse el. Havasi Katalin esetleges tévedése azért is érdekes, mert Lázár János éppen arról beszélt, hogy szerinte az időközi polgármester-választás óta csak hamis hangokat lehet Hódmezővásárhelyen hallani. De ő valószínűleg nem éppen erre gondolt.

orszagszerte.atlatszo.hu