h i r d e t é s

Továbbra is szeretik az állampapírt a magyarok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Továbbra is szeretik az állampapírt a magyarok

2016. február 16. - 12:57
0 komment

A lakossági állampapír piac dinamikusan növekszik, rekordot döntött januárban a lakossági állampapír-állomány, így az államadósság többségi tulajdona belföldi szereplők kezében van - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója az M1-en.

Fotó: Europress / Napi.hu

Az eddigi adataik alapján a február még erősebb hónap lesz - írja a napi.hu. Erre az évre 500 milliárd forintnyi lakossági új értékesítést terveztek, ennek a 40 százaléka januárban már megvalósult, februárban pedig elérik a 80 százalékos arányt - tette hozzá. Ezért magasabb lakossági értékesítési tervre tesznek javaslatot az igazgatóságnak. Mivel számításaik szerint megmarad a lakosság részéről a kereslet az állampapírok iránt, a devizaadósság részaránya az idei év végéig a tavalyi 32 százalékkal szemben 27 százalékra csökken. Ha ezt 2017-2018-ban még lejjebb lehet csökkenteni, akkor az elmúlt 25 év legalacsonyabb devizaarányát lehetne elérni.

Az ÁKK csütörtöki közlése szerint januárban 189,6 milliárd forinttal emelkedett a lakossági állampapír-állomány, így a forintban kibocsátott lakossági állampapírok teljes mennyisége 3707 milliárd forintra nőtt.

 

napi.hu