Új határátkelők lesznek Szerbia felé, de a kerítésből nem engedünk
Orbán Viktor miniszterelnök a szerb kollégájával tartott közös sajtótájékoztatón elmondta: biztosította Aleksandar Vucicot arról, hogy a kerítés nem Szerbia ellen épül.
Kollégája pedig megértette ezt. Segítséget nyújtunk Szerbiának a macedón határon - írja a magyar nemzet.
A közös kormányülés után tartott eseményen a magyar miniszterelnök elmondta: Vucic-csal beszéltek a menekültkérdésről, amelyet Orbán újkori népvándorlásnak nevezett, és amely szerinte nem csitul majd, hanem hosszú ideig az európai politikát érő legnagyobb kihívása marad.
Nem bírjuk tovább a harapófogóban
Mint mondta, mindeddig próbáltunk szomszédaink érdekeire is tekintettel lenni, ma már azonban harapófogóban vagyunk, hiszen nyugatról is vissza akarják küldeni az illegális határátlépőket. A két oldalról érkező nyomást nem bírjuk, ezért „bármennyire is ismerjük a következményeit”, mégis kénytelenek vagyunk Magyarország déli határait megvédeni. Ez a lépés nem Szerbia ellen irányul, a határátkelőket bővíteni és fejleszteni fogjuk, a törvénytisztelő állampolgároknak fenntartva, de a törvénytelen határátlépéseket meg fogjuk akadályozni, minden eszközzel – mondta, hozzátéve: amit a stabilitás érdekében meg lehet tenni Szerbiáért, azt megtesszük.
Kell a Török Áramlat
Orbán a sajtótájékoztatón egyébként bátornak és kockázatosnak nevezte azt a gazdasági stabilizációs tervet, amelyet tavalyi találkozójukon Vucic mutatott be, ennek kapcsán gratulált kollégájának az ország pénzügyi és gazdasági sikereihez, amely Szerbia felívelő jövőjét jelentheti. Ez a mi ügyünk is, hiszen Magyarországnak elementáris érdeke fűződik ahhoz, hogy Szerbia minden szempontból stabil ország legyen, ezért boldogok vagyunk, hogy egy ilyen Szerbia lehet a szomszédunk – mondta. Szót ejtett még a Török Áramlatról is, mondván, energetikai szempontból számunkra és a régió számára is ez lenne a legjobb megoldás a 2019-től megszűnő ukrán szállítás kiváltására, emiatt nem kell szégyenkezni, ha az orosz kapcsolatok miatt kritizálnak, hiszen nagy nyugat-európai cégek sem szégyenkeznek, ha az oroszokkal üzletelnek.
Újabb lépés a Budapest–Belgrád vasútvonal felé
Négy megállapodást írtak alá a szaktárcák vezetői: egyet a közös szerb–magyar oktatási, kutatási és tudományos munkatervről, egyet a Szerbia EU-integrációjával kapcsolatos együttműködési nyilatkozat frissített verzióját, egy együttműködési nyilatkozatot a két ország külügyminisztériuma között, és egy szándéknyilatkozatot a két ország infrastrukturális kapcsolatok fejlesztéséről (ennek része a Budapest–Belgrád vasútvonal terve is), ez utóbbit a két kormányfő szignálta.
Gazdasági kérdéseket érintve Orbán Viktor elmondta, hamarosan Szabadkán és Újvidéken, valamint Belgrádban is magyar kereskedőház nyílhat. A Belgrád–Budapest vasútvonal megvalósulása pedig számára a legszebb reményekkel kecsegtet, ami a gazdasági együttműködésben is történelmi lépés lesz.
Zsinagógát újítunk fel
A magyar állam – mint a kormányfő elmondta – 50 szerb ösztöndíjasnak ad jelenleg is segítséget, ezt a programot pedig később bővíteni fogják. 500 millió forinttal pedig Magyarország a szabadkai zsinagóga felújításába száll be – „a kulturális és oktatási együttműködés legalább olyan fontos, mint a gazdasági”, mondta. Szerinte ha van barátság, van politikai együttműködés is. Összességében hálával tartozik a szerb kormánynak, amiért ellátogatott Budapestre. Orbán beszéde végén jelezte, jövőre Belgrádban lesz közös kormányülés.
Aleksandar Vucic értékelése szerint a két államnak soha nem voltak ilyen jó kapcsolatai. A stabil Magyarország feltétele ugyanis a sikeres Szerbiának.
– Minden magyar sikernek őszintén örülünk, a múltat mögöttünk hagytuk, a jövőben sokkal kisebb szenvedéllyel fordulunk felé.
Vucic magyar cégeket vár a privatizációhoz
Vucic örömét fejezte ki amiatt, hogy szerb nyelven beszélt Pásztor István a közös diplomáciai eseményen, ami jól bizonyítja számára a kölcsönös megértést és bizalmat.
A megkötött megállapodásokat értékelve kijelentette, kulcsfontosságú közülük a vasútvonal, s bár különböznek a szerb és a kínai megvalósíthatósági tanulmányok, de elkezdik építeni a maguk részét, ami Magyarországnak is fontos kapcsolat lesz a balkáni régió felé. Hasonlóan fontosnak nevezte és megköszönte az új, legális határátkelők megnyitását, valamint személyesen Orbán Viktornak a gázvezeték nyomvonalához nyújtott támogatását; ismert, Orbán Viktor az épülő Török Áramlat vezeték nyugati becsatlakozása után Szerbián keresztül képzeli el a vezeték megépítését Magyarország felé, ezzel azonban nincs minden térségbeli ország vezetése így.
Vucic bejelentette, hogy harmincnál is több olyan magyarországi cég szerepvállalására számítanak, amelyek a folyó privatizációs szerb programban részt vesznek.
Berzenkedtek a kerítés miatt
Belgrád már korábban tiltakozott a kerítés ellen, a magyar álláspont szerint nem sértünk semmilyen jogot a megépítésével. Aleksandar Vucic már jelezte, arra fogja kérni Orbán Viktort, hogy „ne építse fel azt a falat”, és azt is leszögezte, Szerbia sosem épít majd hasonlót. Néhány hónapja Aleksandar Vucic azt is mondta: Szerbia nem felelős az Európába irányuló illegális migrációért, amelyre európai választ kell adni. Mint mondta: nem ért egyet azokkal, akik szerint a 21. században a falak jelentik a megoldást.
Lázár János kancelláriaminiszter nemrég kifejtette: egyetlen nap alatt ma 1200 migráns lépi át illegális módon a határt Szerbia felől, a határsértők szinte kivétel nélkül ezen a szakaszon jelentkeznek, Magyarország nem tud gazdasági bevándorlókat fogadni, törvénysértéseket pedig nem fogad el, ilyen a határsértés is.
A kerítés nem kellemes, de érthető a szerbeknek
A létesülő kerítésről úgy fogalmazott: az „nem kellemes”, de elfogadja, hogy Magyarország védi a határait.
Nem lehetünk boldogok ettől, de megtaláljuk a megoldást a macedón határon, amihez segítséget kapunk Magyarországtól hőkamerák formájában. Mi Magyarországgal nem akarjuk elrontani a viszonyunkat, sok energiát fektettünk belé – nyomatékosította Vucic.
Orbán Viktor kérdésre válaszolva elmondta, Szerbia az EU-s színvonal fölött teljesít a kisebbségi jogok érvényesítése terén, megnyilvánul ez a kisebbségi intézmények fenntartása és újak létrehozása terén is.
Üzenet Brüsszelnek
Hogy mikor kezdődik a kerítés építése, és Brüsszel nem fogja-e ezt szankcionálni, egyértelművé tette, Budapest a kerítést határőrizeti kérdésnek tekinti.
– Minden véleményt meghallgatunk, de nincs olyan vélemény, ami felülírná azt a tényt, hogy meg kell védeni Magyarország határait. Az, aki nem a határátkelőn jön át, az nem tartja be a törvényeket, kimeríti a Btk. tényállását. Nem foglalkozunk a kerítés emberi jogi és külpolitikai vonzatával, mert nincs. Ez a mi értelmezésünk a helyzetről. Egy dolgot biztosan mondhatok: nem csak addig fognak az afrikai válságzónákból idejönni emberek, amíg a válság náluk fennáll. Mindenki jobb helyen akar élni, mint ahová születik, ebből eredően modern népvándorlás van – nyomatékosította Orbán Viktor.
Bizalmat épít a közös határrendészet
Vucic újságírói kérdésre elmondta: a közös magyar–szerb–osztrák határrendészeti akciók már most sikeresek voltak, nemrég 650 illegális határátlépőt sikerült megakadályozniuk a határsértésben. A népvándorlás kérdésében Orbánnak adott igazat, és arra is felhívta a figyelmet, hogy Szerbia volt az első ország, amely elkezdte egyáltalán nyilvántartásba venni a nyugatra törekvő migránsokat, azaz legalább három határon, köztük egy uniós határon is bármiféle intézkedés nélkül jutottak át.
Mint mondta, nem hiszi, hogy meg lehet állítani az embereket, és ha milliók jönnek, közös, európai megoldás kell majd, Szerbia egyedül nem bírja a nyomást.
Orbán ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy bár a határrendészeti együttműködés csak enyhíti a nyomást, közben erősíti a bizalmat is a három érintett ország között. Magyarország és Szerbia tudatában van, hogy a következő évtizedben a két nép sorsa össze van kötve, akár Szerbia EU-tagsága folytán, az energiakérdésben, Oroszország okán, amelynek erősödő pozíciója is komoly kihívást jelent a térségnek, az amerikai jelenlét új formái és a népvándorlás, ez öt komoly ügy, amely összeköt minket – mondta.
Három év múlva szélsebesen Belgrádba
Vucicot a Budapest–Belgrád vasútvonalról is kérdezték, ő azt mondta, szívesen látják a magyar cégeket a privatizáció során tőkéjükkel és szakértelmükkel az építkezésben – 35 ilyen magyar vállalatot terveznek bevonni, és úgy tudja, a magyarok is szimpátiával fogadják majd a szerbeket; a szakértői bizottságok és a miniszterek július 16-án ülnek össze a kínai féllel, hogy összehangolják a szerződéseket, Szerbia részéről pedig már akár az év vége előtt megkezdődhet az építkezés, így 3-3 és fél év múlva kétszer olyan gyorsan juthatunk Belgrádból Budapestre, mint most.
mno.hu (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)
Posted by SEJT on 2015. július 1.