h i r d e t é s

"Új világrend, új ideológia" – 2. rész

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

"Új világrend, új ideológia" – 2. rész

2022. szeptember 21. - 07:14

A 2010-es évek uralkodó ideológiája

Minden világrendnek van egy olyan hit- és arra épülő eszmerendszere, amely részben legitimálja a fennálló viszonyokat, részben pedig segít abban, hogy a szereplők képesek legyenek értelmezni és előre jelezni a konkrét helyzeteket és a várható fejleményeket. Nem meglepő, hogy az előző évtized ebben a tekintetben is kaotikus volt. 

Egyik oldalról az óriási tehetetlenség miatt megmaradt főszabálynak a 2008 előtti világ ideológiája. A piaci fundamentalizmus alapvetése az, hogy a társadalomban zajló szinte összes ügylet esetében a piaci folyamatok, pontosabban a piaci ár a leghatékonyabb eszköz a szereplők különböző igényei és érdekei közti koordinációra. Mindegy, hogy a mosóporok piacáról, az egészségügyről vagy éppen a nyugdíjakról gondolkodunk: a kormányzás feladata, hogy minél több területen alakítsa ki a piaci verseny feltételeit. Ennek eszközei pedig a liberalizáció, a privatizáció és a piacteremtés. A globalizáció meg, Kofi Annan egykori ENSZ főtitkár szavaival, „olyan, mint a gravitáció, nem érdemes ellene érvelni.” 

A nagy pénzügyi válság persze megroppantotta e narratíva hitelességét. Nem is maradt senki, aki köret, azaz kitételek és kivételek nélkül fogyasztotta volna. Továbbra is ez volt azonban a kiindulópont, amit az intellektuális fősodor igazítani, javítgatni próbált. A reformszándék elfogadottá vált, de a keretek megkérdőjelezése nem. A globalizációról kimondatott, hogy annyira azért nem jó dolog, mint korábban gondoltuk, de ez van. A kisvárosi szavazók „populista” indulatai hivatalosan érthetővé és megértendővé váltak, az általuk követelt antiglobalizációs, nagyvállalat- vagy éppen bevándorlásellenes intézkedések viszont nem. A klímaváltozás kezelése vagy a legkülönbözőbb kisebbségek jogainak kiszélesítése a kipipálandó feladatok része lett, de csak ameddig belefértek a csekély profithatással bíró vállalati „társadalmi felelősségvállalás” doktrínájába. 

Más területeken még ennyit sem változott a szalonképes gondolat. A monopóliumok legrondább időszakát visszahozó technológiai szektor, szigorúan a piaci fundamentalizmus nevében, továbbra is belátása szerint darálhatja le a magánszféránkat, a helyi sajtót és gyakorlatilag magát a liberális demokráciát, mégis az számít radikálisnak, aki szigorú állami kontrollt követel felettük. Még fájdalmasabb, hogy miután a 2008-as pénzügyi válságban elsősorban a középrétegek veszítettek (házat, megtakarítást, munkahelyet), a válságkezelés megint az uralkodó ideológia logikáját követte, és elsősorban a leggazdagabbaknak kedvezett. Ehhez képest a Napóleon után visszatérő Bourbonok is önmarcangoló aszkéták voltak.

Nem mintha a gondolkodó emberek többsége vak lett volna. Egyszerűen arról van szó, hogy nem az ideológiának van hatalma, hanem a hatalomnak van ideológiája. Ahogy a világrendet, úgy az intellektuális fősodrot is az inercia tartotta egyben az elmúlt évtizedben. 

Mindeközben a pálya szélén persze rengeteg érdekes gondolat született, csakhogy a megannyi különböző probléma a megoldási javaslatok kakofóniájához vezetett, és így esély sem volt egyetlen meghatározó narratíva kiemelkedésének. Egymásnak ellentmondó részleges világmagyarázatok versengtek az új politikai prófétajelöltek kegyeiért, akik közül senki nem is volt képes túllépni az előző berendezkedés egy-egy aspektusának támadásán. 

Országstratégiák a 2010-es években

A megváltozott világrend és a delegitimálódó univerzális ideológia megszakította azt a két évtizedes trendet, hogy szinte minden ország egyre nyugatibb próbál lenni a szövetségi orientáció és a fejlődési modell tekintetében is. Az egyes országok stratégiái rég nem látott mértékben kezdtek el differenciálódni. 

Az óriási reményeket generáló, 2011-ben kirobbant arab tavasz sorsa a korábbi világrend kimúlásának első látványos jelképe lett. A zsarnokok sorát megbuktató tüntetéssorozat újabb zsarnoksághoz vezetett (Tunézia kivételével), Líbia és Szíria esetében pedig szörnyűséges polgárháborút eredményezett. A mindezt távolról szemlélő Egyesült Államok gyakorlatilag azt üzente a világnak, hogy rá ne számítson senki, mindenki kaparja ki a gesztenyét saját magának.

A 2012-ben hatalomra kerülő Hszi Csin-ping nagyon hamar felmérte ezt a változást, és az általa irányított új kínai külpolitika választások sorozatára elé állította az ázsiai országokat. Elfogadhatták Peking külpolitikai iránymutatását és támogathatták területi követeléseit, cserébe piacot, befektetőket és pénzt kaptak, valamint szabad kezet (esetleg segítséget) bármilyen belpolitikai gazemberség végrehajtásában. Ellenkező esetben viszont nem volt se pénz, se garantált új lehetőségek, maradt helyettük a megfoghatatlan nemzetközi áru- és tőkepiac és az egyre kevésbé kiszámítható amerikai seriff. A pekingi ajánlat a nyilvánvalóan ellenérdekelt országokon (Japán, Tajvan, Vietnám, Ausztrália, India) kívül mindenkit elgondolkodtatott és legalább egyensúlyozásra ösztönzött, továbbá számos esetben teret nyitott az autokratikus tendenciák erősödésének.

Ezzel párhuzamosan a korábban is inkább birodalmi túlnyújtózkodásnak tűnő amerikai befolyás elhanyagolhatóra olvadt Közép-Ázsiában és a Kaukázusban. Sőt, az iraki jelenlétének csapdájába szorult Egyesült Államok a közel-keleti kezdeményezést is fokozatosan átengedte két megbízottjának, Izraelnek és Szaúd-Arábiának. Ezen kívül Kína befolyást szerzett néhány kevésbé fontos stratégiai jelentőségű afrikai és dél-amerikai országban, bár egyelőre nem egyértelmű, hogy ezek tartós fejlemények volnának. 

A 2010-es években a világ országai elhelyezkedésüktől függően húzhattak a Nyugathoz, Kínához vagy éppen a mi környékünkön Oroszországhoz, de egyensúlyozhattak is kettő közt. Közben követhették a nyugati, a kínai vagy az orosz típusú (az ország vagyonának szisztematikus lefölözésére épülő kleptokrácia) gazdasági berendezkedést, hatalomgyakorlásban pedig választhattak a liberális demokráciától az illiberális autokratikus rendszeren át az erőszakos elnyomásig szinte bármit. Nyilván nem mindenkinek volt valamennyi opció elérhető, de sokkal nagyobb volt a mozgástér, mint 2008 előtt. 

Orbán Krisztián / Qubit

Címkék: 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s