h i r d e t é s

Újabb iskolai átszervezés jön: mi állhat a döntés hátterében?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb iskolai átszervezés jön: mi állhat a döntés hátterében?

2015. november 11. - 08:30
0 komment

2018-ig újabb iskolák eshetnek áldozatul egy újabb kormánytervezetnek, amely a közoktatást szeretné újfent átalakítani.

Az érintett iskolaigazgatók egyelőre nem sok konkrétumot tudnak - írja a HEOL.

Az idei megyei tanévnyitó ünnepségen hallottunk először arról, hogy 2018-ig országosan 150-180 iskolát magába foglaló térségi iskolahálózatot alakítana ki a kormány, megszüntetve a jelenlegi alacsony létszámú kistelepülési felső tagozatokat. Annak idején a szocialista-liberális kormányok is terveztek, s végre is hajtottak hasonló változtatásokat a közoktatásban, ám akkor éppen a Fidesz támadta legjobban a javaslatokat.

Az érintett iskolaigazgatók egyelőre nem sok konkrétumot tudnak, ám úgy gondolják, hogy a kilátásba helyezett átszervezésnek a legfőképpen anyagi okai vannak. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy csak a hetedikeseknek és nyolcadikosoknak kellene utazniuk a járási központokba, vagy a teljes 5-8. osztályt leépítenék a falvak nagy részében.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tervezete szerint azért van szükség a rendszer racionalizálására, mert jelenleg sok helyen nem megfelelő színvonalú az oktatás. Ezt az utóbbi állítást a legtöbb megyénkbeli intézményben határozottan cáfolják.

Sirokban a nagymúltú Országh Kristóf Általános Iskolában jelenleg 110 gyermek tanul nyolc évfolyamon. Idejárnak Szajláról, Bükkszékről és Terpesről is a diákok. Bár évről évre fogyatkozik a létszám, és az épületre is ráférne egy alapos felújítás, az itt élők állítják, hogy az oktatás színvonalával soha nem volt és most sincs baj. Az itt végző gyerekek szinte kivétel nélkül továbbtanulnak, s ragyogó eredményeket érnek el megyei és országos tanulmányi és sportversenyeken is. Két színjátszó csoportjuk évek óta sikerről sikerre halmoz, a legrangosabb fesztiválokon rendre arany minősítéssel térnek haza. Két idegen nyelv tanulására van lehetőség. A sirokiak azt mondják, hogy az itt végzettek közül sokan választottak orvosi hivatást, de pilóta, mérnök és számos remek diplomás szakember került ki e padok közül.

Kovátsné Tornai Gabriella, az iskola igazgatója úgy fogalmaz, hogy a bizonytalanság senkinek nem jó. Még senki semmi pontosat nem tud, ám a szülők már most mondogatják, hogy bezárhat az intézmény, így sokan már most is Egerbe íratják be gyermekeiket.

Tény, hogy az elmúlt évek intézményátszervezési kísérleteinek már így is rengeteg vidéki iskola esett áldozatul. A Pétervásárai Kistérség húsz települése közül mára csupán öt helyen működik nyolcosztályos iskola, igaz Erdőkövesden és Mátraballán és Istenmezején az összevont alsótagozatos kisiskolák is megmaradtak a lakosság határozott kiállásának köszönhetően.
Mátraderecskén is 110 diák jár a helyi iskolába. Itt is attól tartanak, hogy a felsőtagozatosoknak előbb-utóbb ingázniuk kell, bár Forgó Gábor polgármester szerint ez csupán átmeneti állapot lehet.

– Én bizakodó vagyok. Reményeim szerint az elkövetkező években komoly idegenforgalmi beruházások kezdődhetnek a községben, újabb munkahelyeket teremtve és növelve a vonzerőnket. Ha átmenetileg csökken is a gyermeklétszám, ez a tendencia megfordulhat. Itt az iskola helyben tartása a lakosság körében rendkívül fontos érzelmi kérdés, tehát minden eszközzel azon leszünk, hogy megmaradjon. Ezért is pályáztunk a felújítására – teszi hozzá a falu első embere.

A tervezet dokumentum alapján egyébként egyes iskolákat fejlesztenének, míg másokban megszüntetnék a felső tagozatokat, az újonnan létrejövő intézményekben pedig kiemelten figyelnének a hátrányos helyzetű gyerekekre – fejlesztő pedagógusok és iskolapszichológusok segítenék őket –, s a diákokat iskolabusszal szállítanák.

A legtöbb helyen egyébként attól  tartanak, hogy a falusi nyolcosztályos iskolák visszafejlesztése életminőség-romlást hoz majd az érintett településeken, hiszen a pedagógusokkal a helyi értelmiség egy része is távozik, akik addig aktívan részt vettek a falu életében. Az alsó tagozatokat amúgy a tervezet szerint nem fenyegeti veszély, sok hevesi településről pedig jelenleg is ingáznia kell a felsősöknek. Mátraballáról például Mátraderecskére, Bodonyból, Parádsasvárról Parádra, Fedémesről, Szentdmonkosról pedig Tarnaleleszre.

A tervezet célja a takarékosság

Az általunk megkérdezett iskolaigazgatók kivétel nélkül úgy fogalmaztak, hogy mindegyik település ragaszkodik az intézményéhez (már ahol még működik iskola). Az is látható, hogy demográfiailag nem lehet hosszú távon produkálni a kötelező osztálylétszámokat, így előbb-utóbb valamit lépni kell. Az integrált iskolahálózat akár be is válhat, ám ehhez a szakmai és egyéb feltételeket is biztosítani kell. Kétségtelen, hogy a  fenntartó számára olcsóbb lenne, ha központi iskolákba buszoztatnák a gyerekeket, más kérdés azonban, ha ingázni kényszerülnek a diákok, a falvak pillanatok alatt kiüresedhetnek.

 

heol.hu (Címlap: Itt a csapat! Balról jobbra: Soltész Miklós, Simicskó István, Czunyiné Bertalan Judit, Hoppál Péter, Balog Zoltán, Rétvári Bence, Lengyel Györgyi, Zombor Gábor, Novák Katalin, Czibere Károly. - Fotó: MTI/Beliczay László.)